Lefelé csúsznak a Robert Ficóval kormányra lépő volt ellenzéki pártok preferenciái. A Sieť történelmi mélypontján van, a Most-Hídnak pedig 2014 nyarától nem volt ilyen alacsony a népszerűsége.

Bugár Béla és Radoslav Procházka pártjainak döntése, miszerint kormánykoalícióra lépnek Smerrel és az SNS-szel, csak szavazóik kisebbik része számára elfogadható – derül ki a Focus ügynökség választás utáni felméréséből.

A felmérés szerint a Most-Híd szavazóinak 47 százaléka tartja elfogadhatatlannak az új kormánykoalíciót, a Sieť esetében ez az arány 45 százalék. Procházka tehát rosszul értelmezi a helyzetet, amikor azt állítja, hogy azok a választók, akik elutasítják a smeres koalíciót, már a választás előtt elpártoltak a pártjától.

A felmérés szerint a Smerrel és az SNS-szel kötött kormánykoalíció csupán a Most-Híd választóinak 39, a Sieť választóink pedig 36 százaléka számára elfogadható. A felmérés szerint a széles jobboldali koalícióba való belépésnek jobban örültek volna a szóban forgó pártok választói. A Sieť-választók 62 százaléka, a Most-Híd választóinak pedig 57 százaléka fogadta volna kedvezően ezt az alternatívát. Arról, hogy kinek is felel meg a leginkább ez a koalíció, a Smer szavazóinak elégedettségi foka vall. A Smer, SNS, Most-Híd, Sieť kormánykoalícióval ugyanis azoknak a 85 százaléka elégedett, akik Fico pártjára adták a voksukat.

Egy hónap múlva akár még nagyobb lehet a gond

Lehetséges, hogy a szóban forgó volt ellenzéki pártok szavazói jelenleg még kritikusabbak a Smerrel és SNS-szel kötött kormánykoalícióval szemben, mint amikor a felmérés készült. A Focus ugyanis március 11-16. közt gyűjtötte az adatokat, így az, hogy Bugárnak és Procházkának összesen csak három miniszteri széket sikerült kibokszolnia, valamint, hogy Robert Fico újra kormányfő, Robert Kaliňák pedig megint belügyminiszter lett, még nem tükröződik a felmérésben. „Az adatok nagy részét azzal az ösztönös feltételezéssel gyűjtötték, hogy a jobbközép kormánykoalíció valószínűleg már nem jön létre” – jelentette ki Martin Slociarik, a Focus vezetője.

Megerősödött az SNS, de Kollár és Kotleba is

A Most-Híd és a Sieť népszerűsége tehát csökken. Radoslav Procházka pártja, amely a választás során 5,6 százalékra esett vissza, a felmérés szerint már csak  3,6 százalékon van, ami azt jelenti, hogy az utolsó negyedévben a választóinak háromnegyede elpártolt tőle. De esett a Most-Híd is, amelynek a 6,5 százalékos választási eredményével szemben most csak 5,9 százalékot mért a Focus, ami 2014 júniusa óta – amikor Lucia Žitňanská  a párt alelnöke lett, s megszaporodtak a szlovák hívek – a párt legrosszabb eredménye.

Slosiarik szerint a Most-Híd és a Sieť szavazói rövidtávon még inkább megcsappanhatnak. „Nincsenek kényelmes helyzetben. Meg kell harcolniuk a választóikért, meggyőzni azonban csak a kormánykoalíció reális teljesítményével tudják azokat arról – hogy ha egyszer már belemásztak ebbe a csávába, képesek lesznek valamit a programjukból megvalósítani.”

A választások a felmérés szerint megerősítették Kotlebáékat és Boris Kollár pártját is, de legfőképpen az SNS-t. A felmérés szerint Danko pártja most 11 százalékot kapna, ami 20 képviselői helyet jelentene a pártnak. A Smer preferenciái tovább csökkennek, s Fico pártjának támogatottsága is megközelíti az utóbbi tíz év minimumát.

A Focus az emberek elégedettségi fokát is összehasonlította az elmúlt tíz év eredményeivel. Az elégedettség most érezhetően alacsonyabb – csupán a választók 21 százaléka elégedett az eredményekkel, míg négy évvel ezelőtt –  a Smer akkori győzelmének idején – ez az arány még 44 százalék volt.

(Denník N nyomán, kép: SITA)