(Fotó: SITA)

Elutasította a kormánykoalíció azt az ellenzéki javaslatot, amely szerint jelentésben kellett volna tájékoztatnia a képviselőket az uniós alapokkal kapcsolatos botrányok kivizsgálásáról.

A Chovanec és társa, illetve a Bašternák adócsalási ügyek kivizsgálásának folyamatáról szóló jelentést az OĽaNO-NOVA képviselője, Daniel Lipšic kérte.

„A kormánykoalíció arra az álláspontra helyezkedett, hogy a régi botrányokhoz nem kell visszatérni, az újak pedig még élő ügyek, azaz azokkal nem lehet a nyilvánosság előtt foglalkozni. Mivel a kormánypártok képviselői gátolják a bizottsági üléseket, úgy vélem, hogy ebben a kérdésben testületi döntésnek kellene születnie” – indokolta kérését Lipšic.

Simon Zsolt független képviselő viszont a 2007-2013-as időszak uniós merítésének egyes operációs programok szerinti értékelését kérte a kormánytól. „Szlovákia ebben az időszakban több mint egymilliárd eurót nem merített ki, és több mint 100 millió eurót kellett a költségvetésből befizetnie az uniós alapok nyújtása során elkövetett hibákért. Jó lenne, ha megkapnánk ezt az értékelést” – indokolta Simon.

(Felvidék.Ma/TASR)