Fotó: Őry Tibor

Az STK Somorja elvesztette veretlenségét a 2016-os évben, miután április 9-én 2:0-ra kikapott a nagyölvediektől. A pontvesztésnek köszönhetően a csallóköziek a második helyre estek vissza a tabellán.

A somorjaiak honlapja azt hirdette, hogy győzni megy a kék-fehér alakulat a Garam mentére. Az első félidő ennek megfelelően a vendégeké volt, nagy fölényben játszottak, viszont nem használták ki a helyzeteiket. Mezovský Ľubomír többször is feliratkozhatott volna a góllövők közé, de nem célzott pontosan, ahogy Ze Lucas sem. Az első félidőben a hazaiak két lövéssel próbálkoztak, amelyek elkerülték a kaput.

A fordulás után mindjárt elaludtak a somorjai védők, és a hazaiak megszerezték a vezetést. Ezután ugyan megint aktívabbak voltak a somorjaiak, de gólt ismét nem sikerült szerezni. A meccs végén pedig mindent egy lapra tettek fel a kék-fehérek, de gólt így is a hazaiak szereztek, egy rögzített szituáció után.

Nagyölved – STK Somorja 2:0 (0:0)

Gólok: 49. Cingel, 85. Dobiaš. Játékvezető: Fehér. Nézőszám: 300

STK Somorja: Hajdúch – Lucas, Horváth, Ponrák, Ágh – Kassiano (74. Kuba) – Mezovský, Čemba, Levi, Leonel – Jose Lucas.