A közelmúltban egy társaságban a felvidéki magyar oktatásról beszélgettünk.
Volt, aki derűlátással arról beszélt, hogy az újonnan kinevezett államtitkár fogékonynak mutatkozik a nemzetiségi iskolák problémái iránt (maga is nemzetiségi). „Fogalmazzuk meg elvárásainkat és tegyük le az asztalára, mert most van remény azok pozitív elbírálására” – mondták. Az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján én ennyire optimista nem vagyok, de azzal egyetértek, hogy meg kellene fogalmazni elvárásainkat, követeléseinket. Aztán majd kiderül.
Rövid politikai pályafutásom alatt ugyanis megtanultam, hogy a döntések – az oktatásüggyel kapcsolatban is – a Koalíciós Tanácsban születnek meg. A miniszter és az államtitkárok csak azt teszik, csak azt tehetik, amiről a pártvezetők döntöttek (kivéve néhány lényegtelen intézkedést, hogy azért érezzék „van itt mozgástér”).
Visszatérve a javaslatra: még ettől a kormánytól, illetve ettől a minisztertől is elvárható, hogy támogatni fogja egy átfogó reformtervezet kidolgozását. Néhány égető problémát viszont azonnal kezelni kellene. Mire gondolok?
- megszünteti azt a miniszteri rendeletet, amely a magyar tanítási nyelvű iskolákban 9-ről 5-re csökkentette az anyanyelv oktatására kijelölt időkeretet;
- tartalmi reform keretében, lényegesen csökkenti az egyes tantárgyak tananyag-mennyiségét;
- a tantárgyi követelmények esetében az optimális helyett a minimális elvárásokat (standardokat) fogalmazza meg;
- lehetővé teszi az alternatív (akár magyarországi) tankönyvek használatát (minden évfolyamban és minden tantárgyban);
- a tanulók létszámcsökkenését is figyelembe véve kidolgoz egy igazságosabb finanszírozási rendszert.
Úgy tartják, hogy jó pedagógusok nélkül nincs jó iskola. A tanító – és tanárképző karokról elméletileg jól felkészült, komoly lexikális tudással rendelkező, de a tanítási alkalmasság szempontjából többé-kevésbé felkészületlen hallgatók kerülnek ki. A pedagógusképzésben ezért meg kell erősíteni a kompetencia-alapú képzést.
Hatékonyabbá kell tenni a pedagógiai gyakorlatokat. Ehhez viszont meg kell oldani a gyakorló iskolák kérdését:
- ki kell dolgozni a gyakorló iskolák statútumát és külön költségvetést kell számukra biztosítani;
- a gyakorló iskolák pedagógusait fel kell készíteni a tanító – és tanárképző karok által megfogalmazott elvárásokra és meg kell őket fizetni;
- a tanító – és tanárképző karokon támogatni kell a módszertani kutatásokat;
meg kell erősíteni a pedagógus-jelöltek pedagógiai-pszichológiai alapképzését; - hatékonyabbá kell tenni az értő olvasás gyakorlatát;
- a felvételi eljárás során be kell vezetni a pedagógusjelöltek alkalmassági vizsgáját.
A végső megoldás természetesen egy átfogó közoktatási reform kidolgozása, megvitatása és bevezetése lenne. De ha erre nem telik, akkor legalább az előzőekben felsorolt problémák kezelésére kellene összpontosítani.
A lista természetesen nem teljes, hiszen nem említettük pl. a szociálisan hátrányos családokból érkező gyerekek integrációs problémáit, és azt sem, hogy a szociálisan hátrányos családokból származó (elsősorban roma) gyerekek teljesítményei, és a rendezett családi környezetből érkező gyerekek teljesítményei között, a tanulmányi évek folyamán, a különbség egyre nő, míg a sikeres országokban (Anglia, Finnország, Lengyelország …) csökken.
Elemezni kellene a nemzetközi PISA felmérésekben való gyenge szereplést, felderíteni az okokat és megtalálni a megoldásokat, elsősorban az értő olvasás javítására és a probléma-megoldó készségek növelésére.
Arról sem szóltunk, hogy a közoktatás működtetésére szánt pénzcsomagot legalább az EU-átlag közeli értékre kellene növelni (a GDP legalább 5%-ára). Pénz nélkül ugyanis nem lehet sikeres iskolákat működtetni.
A lecke tehát fel van adva. Reméljük az új kormány, az új miniszter és az új államtitkárok nem futamodnak meg a feladatok elől.
