Fotó: shutterstock

Lesújtó a magyarországi tejágazat egy hónapja tartó ellenőrzésének eddigi eredménye, amelyből megállapítható, hogy főleg a külföldi, import UHT tejekkel csapják be a vásárlókat – közölte Zsigó Róbert, a magyar Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Szakmai javaslatok alapján rendelték el a tejágazat és a tejpiac, kiemelten az UHT, azaz a hűtés nélkül hosszan eltartható tejek ellenőrzését – közölte Zsigó Róbert. Az államtitkár szerint a kormány célja, hogy a magyar fogyasztókat megvédje a silány minőségű tejektől, tejtermékektől.

Hat szlovák, illetve cseh eredetű tejet már ki is vontak a forgalomból

Az akcióban eddig 311 tétel UHT tejet ellenőriztek, több mint 100 tejtétel laboratóriumi ellenőrzése még zajlik. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy elsősorban – jellemző módon a szlovák és a cseh UHT tejekkel van gond.

A magyar piacot elárasztó, gyenge minőségű, külföldről származó UHT tejekkel becsapják a fogyasztókat, ezeket ugyanis a ténylegesnél jobb minőségűnek tüntetik fel – közölte Zsigó Róbert. Szerinte gyakran valótlan zsírtartalom szerepel a dobozon, ami nemcsak minőségi, hanem egészségügyi szempontból is lényeges, miután a tej vitamintartalmának jelentős része zsírban oldódó.

Az eddigi laboratóriumi eredmények alapján már hat szlovák, illetve cseh eredetű 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejtételt vontak ki a forgalomból. Ezek közül a legnagyobb mennyiségben, több mint 21 ezer liternyit a cseh származású termékből vontak be. Az államtitkár szerint a magyar tejágazat, a magyar tejtermelők segítése és a magyar emberek egészségének és biztonságának védelme érdekében a magyar tejágazatban megkezdett ellenőrzéseket a következő hetekben is folytatják.

A szlovák állami szervek nem kaptak tájékoztatást az ügyről

A Pravda napilap internetes portálján május 9-én arról számolt be, hogy mindeddig hivatalos úton semmilyen tájékoztatást sem kaptak az ügyről a szlovák állami szervek.
A mezőgazdasági minisztérium is csak a magyarországi sajtóból értesült a történtekről a múlt hét folyamán. A minisztérium munkatársa, Radka Kaluviaková arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi állami szerveknek kötelességük lett volna tájékoztatni a szlovákiai partnereket.

A tárca szerint csak egy jól időzített marketingfogásról van szó, amellyel a hazai tejtermelőket szeretnék előnyös helyzetbe hozni

Amennyiben valótlan zsírtartalomra vonatkozó adatokat tüntetnek fel a dobozokon, visszaküldhetik az egész kiszállított mennyiséget, vélekednek a tejtermelők, s ez komoly veszteséget jelent a szlovákiai tejtermelőknek.

A TAMI társaság már hat éve szállít tejet és tejtermékeket Magyarországra, a múlt évben már 40 százalék volt a részesedése az ottani UHT tejek piacán. „Ez az egész ellenünk irányul. A belső piac védelmeként értelmezzük az ügyet, noha ez elégé radikális lépés, mégis az egyik módja annak, hogy a helyi termelők kedvezőbb helyzetbe kerüljenek” – vélekedett Ján Husák, a TAMI marketingosztályáról.

Az UHT kifejezés az ultramagas hőmérsékleten történő hőkezelést (Ultra High Temperature Treated Technology), vagy másnéven ultrapasztőrözést jelenti. Az eljárás során a tejet 135°C körül, rövid ideig tartó folyamatos hőhatásnak teszik ki, így érhető el, hogy a termékben ne maradjon olyan életképes mikroorganizmus és spóra, amely a szobahőmérsékleten való tárolás során szaporodásnak indulna. Ez a technológia teszi lehetővé az aszeptikusan (csíramentesen), Tetra Pak dobozba csomagolt tejek, tejszínek hosszabb ideig történő, hűtés nélküli tárolását.

(HVG/Pravda/tudatosvasarlo.hu)