Június 25-én és 26-án ismét megrendezésre kerül a hagyományos Csemadok ünnepély és szövetkezeti nap a csallóközi Bősön.

Lázok Attila, a Csemadok dunaszerdahelyi járási titkára, főszervező a Felvidék.ma-nak elmondta, a bősi ünnepély a Csemadok egyik legrégebbi rendezvénye, hiszen az elsőt még 1952-ben szervezték meg a helyi parkban. Később, rövid időre, a Duna-partra „költözött”, ahonnan a bősi vízi erőmű építkezésének megkezdése után került vissza a kastélyparkba.

A jubileumra méltóképpen készülnek a szervezők. Sőt, valójában kettős évfordulót ünnepelnek, hiszen idén 20 éve, hogy felavatták a Csemadok-ház előtti honfoglalási emlékoszlopot.

Június 25-én, az esti órákban, a bősi Csemadok-házban nyitják meg azt a képkiállítást, amely az ünnepély 65 éves történetét mutatja be. Ezután, már a parkban, a Rómeó és Júlia című musicalt adja elő az Érsekújvári Rock-színpad társulata. Június 26-án délután bemutatkoznak az országos szintű, Kárpát-medencében is ismert és díjakkal elismert kulturális csoportjaink, valamint nótaműsorral kedveskednek a jelenlévőknek. A cél, a főszervező szerint az, hogy minden korosztály találjon valami kedvére valót a programban. Sztárvendégként fellép Vadkerti Imre és Koroknai Árpád, valamint a Sic Transit Folk Műhely. Az est megkoronázásaként pedig a Neoton Família lép színpadra.

Természetesen az odalátogatókat, szokás szerint, étel-ital és számos kísérőprogram várja – a szervezők nem feledkeztek el a gyermekekről sem.

Hogy miben rejlik a bősi kulturális ünnepély ilyen hosszú életének titka? Lázok Attila szerint abban, hogy Bősön az önkormányzat állandóan támogatta a kultúrát, felkarolta a Csemadokot, amely mindig „kitermelte” azt a néhány lelkes, szabadidejét feláldozni hajlandó embert, akik oroszlánrészt vállaltak és vállalnak a rendezvény megszervezésében.

A Csemadok 65. kulturális ünnepélye és szövetkezeti nap programja

  1. június 25. (szombat)

19.00 Képkiállítás megnyitója a Csemadok-házban a „Bősi Ünnepély 65 éve” címmel

21.00 Rómeó és Júlia musical az Amade parkban, az Érsekújvári Rock-színpad előadásában

  1. június 26. (vasárnap)

14.00 Koszorúzási ünnepély a Csemadok-ház előtt, a Honfoglalási emlékoszlop megkoszorúzása

14.30 A bősi szervezet műsora – Tőzike néptánccsoport

15.00 VADKERTI IMRE és KOROKNAI ÁRPÁD fellépése

15.40 Aranykert, Süssfelnap és a Pántlika zenekar műsora, bősi fiatalok műsora „Örökségünk” címmel

16.40 Dalárda férfikör és Fürge Ujjak citera együttes műsora

17.05 A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar fellépése

17.45 Nótaműsor Dóka Zsuzsa, B. Szabó László, Horváth Bea előadásában

18.30 Sic Transit Folk Műhely – magyar népdalok kicsit másként

20.00 Tombola

21.00 NEOTON FAMÍLIA SZTÁRJAI – ÉLŐKONCERT