47
Mint a legtöbb magyar fiatal, én is nagyon szerettem futballozni. Sérülésemig, 18 esztendős koromig, az első ligás ifjúsági kassai Jednota (a VSS elődje) csapatkapitánya voltam. Bizonyos, hogy nem a tehetségem jóvoltából érdemeltem ki ezt a tisztséget, valami más lehetett az oka, de ezt máig sem tudtam megfejteni.
Két esztendeje, 71 éves koromban mondtam végső búcsút a labdarúgásnak – addig komáromi barátaimmal teremfociztam.
Megírtam néhány sportkönyvet, mert a pártállam idején elsősorban így lehetett a magyarságtudatot erősíteni. Hazai magyar játékos egyéniségeinket népszerűsítettem – Szikorát, Gőghöt, a két Módert, Józsát, Strausz Janit és a többieket. A magyar újságírók focicsapatával éveken át jártuk a Felvidéket, hogy megmérkőzzünk számos településen az öregfiúkkal. Gyakran ültem Szepesi György mellett meccsek közvetítésekor… van hát némi jártasságom a témában.
Most, a labdarúgó Európa-bajnokság előtt azonban nem tudom elképzelni, miként fut majd ki a pályára egy-egy csapat annak tudatában, hogy bármi megtörténhet a meccsen, illetve előtte vagy utána. A szakemberek nyíltan hangoztatják, hogy a nézők is számoljanak terrorcselekményekkel, legyenek hát fegyelmezettek, és jól nézzék meg, vészhelyzet esetén melyik kijáraton kell majd elmenekülniük.
Vajon hogyan lehet úgy összpontosítani a játékra, ha pokolgép robbanhat, és bármi megtörténhet? Megvallom, én képtelen lennék ilyen környezetben játszani, még akkor sem, ha szavatolnák az épségemet és hatalmas összeggel hálálnák meg bátorságomat.
1972-ben újságíróként ott voltam a müncheni olimpián. Délelőttönként még az edzéseket is végignézegettem. Ott tapasztaltam először, hogy igenis, az emberek képesek békében élni egymással. Több mint száz ország sportolói – a jövendő ellenfelek – beszélgettek el szívélyesen a versenyek előtt, még tanácsokat is adva egymásnak. Aztán jött az izraeliek elleni palesztin merénylet, és azóta megváltozott az olimpiák légköre, sőt: már az Európa-bajnokság is rendőrök, titkosszolgálati szakemberek és nyomozók gyűrűjében zajlik, mint most, Franciaországban.
A régi görögök már Krisztus születése előtt 776 évvel szerveztek olimpiákat. Akkor az volt a rendezők feltétele, hogy a versenyek idejére abba kell hagyni a háborúskodást, mert az olimpia a békének, a barátságnak, egymás tiszteletének az ünnepe.
Hová jutottunk a harmadik évezred első évtizedeiben? Azt hiszem, ezt már kommentelni sem lehet. Persze, én is nézem majd a meccseket, és kérem az Istent, hogy a magyarok becsületesen küzdjenek és nyerjenek meccseket, ha lehet…
