Jozef Rajtár, az SaS parlamenti képviselője szerint semmiképpen sem szokványos az asszisztense elleni vizsgálat.

A képviselő asszisztensét a banki titok megsértésével vádolják, miután az banki asszisztensként Robert Kaliňák belügyminiszter és Ján Počiatek (Smer-SD) volt pénzügy- és közlekedési miniszter számlaszámainak transzfereit vizsgálta. Filip Rybaničt, aki a Tatra banka alkalmazottja, a rendőrség is letartóztatta, másnap azonban szabadon engedték, de házkutatást tartották nála, és több tárgyat is biztosítottak, amelyek az asszisztens személyes tulajdonát képezik.

Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) szerint a kihallgatása alatt nem léphetett kapcsolatba az ügyvédjével sem, amivel megsértették a jogait. Lipšic egyúttal arra is rámutatott, hogy ebben az esetben a rendőrség azonnal intézkedett, akkor azonban, amikor Robert Fico kormányfő a nyilvánosság előtt kiteregette az Igor Matovičcsal kapcsolatos dokumentumokat, semmit sem lépett. Az SaS Lipšiccel együtt Dušan Kováčik speciális ügyészt is felszólította, hogy alaposan vizsgálja ki a gyanús átutalásokat a miniszter számláján.

A Denník N honlapján megjelentetett adatokból az következik, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter számlájára 2014-ben két kifizetés érkezett a B.A. Haus társaságtól, amelynek 2013 októberéig Ladislav Bašternák vállalkozó volt az ügyvezetője. A Bašternák-féle áfavisszatérítési ügy kivizsgálásának idején a vállalkozót Marek Turčan váltotta a tisztségében, aki hajdanán Kaliňákkal közösen egy ügyvédi irodában dolgozott, és jelenleg is Bašternákkal együtt vállalkozik.

Igor Matovič (OĽaNO-NOVA) szerint a közzétett adóbevallások alapján 2004 és 2005 között Kaliňák átlagos éves bevétele 650 ezer euró volt. 2006-tól 2014-ig azonban az átlagos éves bevétele 10,5 millióra emelkedett. Az ellenzéki képviselő szerint Kaliňáknak magyarázatot kellene adnia éves bevételének ilyen radikális megnövekedésére attól az időszaktól, hogy először miniszter lett.

Matovič egyúttal arra is felszólította Kaliňákot, hogy annak a 10 cégnek is tegye közzé a bevételeit, amelyekben többségi tulajdonnal rendelkezik, valamint azét a harmincét is, amelyekben kisebbségi a tulajdonrésze. „Az én számláim Kaliňák rendelkezésére vannak bocsájtva, s már három hónapja 10 nyomozó kutakodik bennük” – jelentette ki Matovič, aki újfent felszólította a kormányfőt, hogy költözzön ki az ellentmondásos Bonaparte épületkomplexumban bérelt lakásból.

Jozef Rajtár szerint az asszisztense elleni vizsgálat nem tartozik a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség hatáskörébe, az csak azért nyomoz az ügyben, mert a benne érintett belügyminiszter befolyása alatt áll. Rajtár szerint a nyomozó a kihallgatás során azzal fenyegette meg az asszisztensét, hogy ha nem árulja el, kinek továbbította a szerzett információkat, börtönbe zárják.  De börtönbüntetést helyezett kilátásba abban az esetben is a nyomozó, ha ragaszkodik a kihallgatás alatt az ügyvéd jelenlétéhez, mivel ez esetben csak a hétvége eltelte után hallgathatták volna ki. Azzal is riogatták, hogy a cellatársa valamilyen „drogos vagy alkoholista elítélt” is lehet.

Rybanič Rajtár szerint e hét keddjén szerette volna bejelenteni a bankjában a gyanús átutalások észlelését, a kérését azonban elutasították.

Kaliňák a Denník N értesülései szerint összesen 260 ezer eurót kapott kölcsön-visszatérítés címén. A napilap szerint hasonló átutalások a múltban Ján Počiatek volt pénzügy- és közlekedési miniszter számláján is voltak, amikor Bašternák volt a cég ügyvezetője.

(Felvidék.ma/SITA)