A Templomos Lovagrend kassai nyári egyetemén dr. Déri Balázs budapesti zenetudós professzor érdekes előadást tartott, amely három részből állt. A római rítusú liturgiáról beszélt a nem keresztény vallások fényében. Közben izgalmas kérdések sorát vetette föl.
Az első részben arról számolt be, hogy Indiában – akarata ellenére – egy muzulmán istentisztelet aktív részese lett. Pedig eredetileg csak arról volt szó, hogy jóindulatú résztvevőkként legyenek jelen egy muszlim istentiszteleten. Így azután a többieket figyelve végezték a szertartást. Közel álltak a lebukáshoz.
Ez a történet számos gondolatot vet fel. A muszlimokat sérthette, hogy hitetlenekként vettek részt. A másik oldalon katolikus keresztényként azt a látszatot kelthették, hitvallást tettek, mégha egyistenhívők körében történt mindez. Tehát saját, de mások vallása szerint sem volt kifogástalan, amit hagytak megtörténni.
Viszont tudományos, antropológiai szempontból módszertanilag helyes, ha a megfigyelő részese a megfigyelt embercsoport életének. Az interaktivitás miatt ez részben önmegfigyeléssel jár. A 20. század eleji természettudomány is rájött, nincs a megfigyelőtől független eredmény. Tehát résztvevő megfigyelőkként voltak jelen a szertartáson. Ez pedig hasznos tapasztalatokkal járt.
A katolikus egyház Nostra aetate, a II. vatikáni zsinati nyilatkozata nem adott gyakorlati útmutatást a nem keresztény vallásokkal kapcsolatban. Lényegében azt mondja, hogy embertestvéreinket és az általuk hordozott vallási értékeket kell megbecsülnünk. Tehát nem pusztán mint embereket. Ez az irat szól a hinduizmusról, a buddhizmusról és az iszlámról, de a keresztény hagyomány peremén lévő unitáriusokról, Jehova tanúiról és a mormonokról nem. Pedig számukat nézve jelentősek.
A közös vonások, melyeket a többi világvallásban is megtalálunk, a napszakok megszentelése, rituális tisztálkodás, papság, tanítók, hívők, ima, recitált felolvasás, közösségi és egyéni vallásgyakorlás, áldozás, énekes istendicséret, tanítás, közös étkezés – és a legfontosabb, a megkülönböztetés. A szent cselekményeknek van helyük, idejük és rendjük. Ezt a muszlim szertartás alkalmából is tapasztalták. Ezután szólt az egyes világvallásokról.
A katolikus egyház különleges módon kapcsolódik a zsidósághoz, mely a többi nem keresztény valláshoz nem mérhető. Hiszen korábban hozzájuk szólt a mi Urunk, Istenünk. A muzulmánokkal kapcsolatosan azt vallja, hogy az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt. Hiszen ők azt hirdetik, Ábrahám hitét tartják, és velünk együtt imádják az egy és irgalmas Istent, aki az utolsó napon megítéli az embereket.
A többi nem keresztény vallás esetében figyelembe kell vennünk az emberi nem közös eredetét. Isten népesítette be a földet. Az Ő gondviselése, jósága és üdvözítő terve mindenkire vonatkozik. Rájuk vonatkozóan az irat azt mondja, árnyékban és képekben ugyan, de Istent keresik. Nem ismerik, de közel vannak hozzá, mert az Úr azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön. Ez az egyház liturgiájában is megnyilvánul.
Harmadrészt az előadás a szent zene követelményeivel is foglalkozott a liturgia kapcsán. Ez a szentség, formai kiválóság, tehát művésziség és egyetemesség, melyet a gregorián zenében találunk meg. De figyelembe véve az egyház keleti rítusait (bizánci, örmény, szír, kopt) és gazdag zenei hagyományát, ennek fényében a gregorián a szentség legmagasabb foka? Meg egyáltalán, melyik változatára vonatkoztatható? Miközben a világban mindenki a maga ízlését helyezi előtérbe a ránk erőszakolt szórakoztató zene nyomán. Ebben a vonatkozásban előtérbe kerül az egyetemesség kérdése. Azt értsük alatta, ami mindenkinek a világon megfelel? De ha nem mindenkinek, akkor egyetemes? A katolikus egyház latin rítusának zenéje a klasszikus vokálpolifónia és a többi keresztény liturgikus zene az emberiség egyetemes zenei tapasztalatából táplálkozik?
Összefoglalva: a kérdés az, hogy a liturgia egészének vannak-e olyan elemei, amelyek egyetemesek az emberiség egésze számára, melyből egyetlen ember, egyetlen emberi kultúra sem marad(hat) ki. Ezt általános érvényűvé tesszük, a Joseph Ratzinger bíboros által megfogalmazott gondolattal, mely válasz arra, milyen legyen a katolikus egyház kapcsolata a nem keresztény vallásokkal. Mindez az emberi nem közös eredetén és céljain alapszik. A nemzetek egy közösséget alkotnak. Céljuk „Isten, akinek gondviselése, jósága ás üdvözítő terve mindenkire kiterjed…”
