A minap tettük először közkincsé Babos László hexameterét, bizonyítva, a múzsák háború alatt sem hallgatnak.
Szántó Oszkár, kassai joghallgató is tollat ragadott, mert a háború múzsája megihlette. Néhány verset írt és azokat azután Magyarországon postázta Nyugatra. A címzett soha sem kapta meg őket. Egy évig nyomoztak és bíróság elé állították. Egy év feltételes börtönbüntetést kapott.
A dolog hátborzongató érdekessége, hogy amikor a verseket a rendszerváltás után nekem átadta, fenyegető anonim telefonhívásokat kapott. Ez is egy rejtély, mely megfejtésre vár. Tehát egyfajta titkosszolgálati folytonosság megmaradt? Mi másra gondolhatnánk? Magyarországon sem mert 1990 után mindenki nyilatkozni 56-os tevékenységéről.
Szántó is már régen meghallhatott. Ha valaki személyéven kapcsolatosan felvilágosítással tud szolgálni, hálásan megköszönjük.
Nekem öt verset adott át. Ezek többsége nyilvánvalóan már a november 4-i szovjet támadás után íródott.
Idézzük az Október c. vers első öt strófáját.
Ki tudja hol született,
Honnan jött, hol nyert alakot s nevet,
De itt van mint vad zúgó vihar,
Nyomorban sínylő lelkek fehér tisztítótüze,
Mely rettentő királlyá üti sötétben vaksivá lett
Satnya népet szegény földjének.
Üdvözlégy Te nagy Szent Forradalom!
Háromszínű lényed Európa ormának is
magyar színt festett
és fejed világok fölé emelt dicső koronát.
Zúgj és süvölts, ne kímélj semmit,
Mi rothadó bűzzel fedi kardunk.
Adj levegőt fuldokló tüdőnknek,
Hogy részegre igya magát a szabadság
pezsdítő borából.
S még bele is fúlunk az italba,
Csak zuhogj felénk nagyszerű áradat,
Mert tizenkét éve gyehenna tüze emészti bensőnket.
Ha halálra isszuk is magunkat,
Nem bánjuk ha Tőled kapjuk az elmúlást
Szent Szabadság.
S ha csak egy szál marad meg belőlünk,
Rettegjél átkozott Tyrannus,
nem menekülsz, ha iskolás gyerekek kezétől
Porlik hatalmad.
A második vers arra utal, hogy a szuezi válság a magyar tragédiától elvonta a figyelmet.
Levél az ENSZ-hez
Csak tárgyaljatok angol urak
Míg srapnelek szakítanak magyar testet,
Míg csodás magyar vér folyik
S haldoklóink szorítnak fegyvert.
Csak tárgyaljatok nagy urak
Míg pusztul a magyar apraja-nagyja,
Nektek csak az olaj fontos,
S nem féltek, hogy elér a nép s Isten haragja.
Csak tárgyaljatok jó urak
Mit meghagyott tank és bombazápor
Rabszíjra hajtja élve
Rothadni az átkozott százszor.
Csak tárgyaljatok ánglius urak
Míg nektek Szuez kell és még több pénz,
Nekünk csak szabadság
És haldoklóinknak egy korty víz.
A következő költemény a Hősök terén december 4-én lezajlott, a szovjet támadás egy hónappal korábbi második betörésének fordulóján a forradalom vérbe fojtása ellen tiltakozott némán.
Egy orosz katona képzelt levele
(A Hősök téri asszonytüntetésről)
Ó mond Jegor Szemjonovics
Mit akar e sok asszony itt
Miért öltöztek gyászba
Tán keresnek valakit?
Miért sírnak kemény arccal hangtalan
Miért jönnek néma sorban virággal oly sokan?
Nem tudod miért állunk tankostul
És géppuskával elibük,
Tán magunkat vagy a szabadságot
védjük meg tőlük?
Miért zúg, zajong a Hősöknek tere
minek a sok virág a holt kövekre?
Mit szavalnak, mit tüntetnek ezek itt,
Tán köszönik, hogy békét hoztunk, valódi keletit?
Hideg szörnyként állnak itt dörögve tankjaink
S úgy érzem most számlálták dicstelenül napjaink.
Képzeld egy lány vadul arcomba köpött
s békét óvva én hiába lőttem belé
én vagyok a megalázott s a dicsőség az övé.
Úgy érzem, az egész ország Hősök terévé változott
s halált rejt számunkra minden nő
mely valaha gyönyört adott.
Szégyen emészt, nem boldogít rabolt kincs
Gondold meg és menjünk haza
Jegor Szemjonovics
Igen, a világ úgy látta akkor ott, egy ország Hősök terévé változott. Ahogy majd Albert Camus (1913-1961) Nobel-díjas francia író örök érvényűen világgá kiáltja tizenkét hónap múlva:
„A leigázott, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bérmelyik nép az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.” (A magyarok vére, 1957.X.).
Ahogy az Október c. vers utolsó strófája mondja:
Ki tudja honnan jött, hol született,
Ki adott kezébe fegyvert,
De itt van s más színt adott a napnak,
Szenteknek tüzét a haragnak,
S dicső nevet a magyarnak.
Végezetül ne felejtsük megemlíteni a legtündöklőbb 56-os verset, melyet Márai Sándor írt. Egy részletét idézzük csak, de az bevilágítja az egész ’56-os októbert:
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
(…)
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mond meg nekik –
Mennyből az angyal.
Fotó: archívum
Igen, ne feledjük, milyen rangot világra szóló rangot vívtak ki a forradalmárok hőstettükkel a magyarság számára. Ne engedjük, hogy az egykori vérfolyam elalvadjon lelkiismeretünkben. A véres magyar október kötelezzen bennünket.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
