Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke (Fotó: TASR)

113 ezer eurós jutalmat fizetett ki magának Štefan Harabin abban az időben, amikor a Legfelsőbb Bíróság elnökeként nem engedte be a bíróságra a belügyminisztériumi ellenőrzést.

Harabin második megbízatási időszaka alatt a Legfelsőbb Bíróság elnökeként 2009-ben 40 ezer eurós, majd 2010-ben 73 ezer eurós jutalmat fizettetett ki magának. Azaz második megbízatási időszakának első 18 hónapja alatt összesen 113 ezer eurós jutalmat fizetett ki saját magának. Erről tájékoztatta a sajtó képviselőit a bíróság kommunikációs osztályának vezetője, Boris Urbančík. A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke, Daniela Švecová pedig felszólította Harabint, hogy adja vissza a kifizetett jutalmat. Egyben felszólította a Számvevőszéket, vizsgálja felül, hogy összhangban volt-e a törvénnyel ezeknek a jutalmaknak a kifizetése.

A Legfelsőbb Bíróság elsősorban erkölcsi problémának tartja a szóban forgó jutalmak kifizetését, de a jutalmak nagysága is magasan meghaladja az abban az időszakban szokványos összegeket. Urbančík szerint a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke, Daniela Švecová semmilyen jutalmat nem osztott ki magának, amióta tisztségben van.

Harabin eddig nem nyilatkozott az ügyben, a közösségi hálón közzétett videofelvételen azonban elutasítja a jutalmairól szóló információk közzétételének módját, anélkül, hogy őt magát megszólították volna az ügyben. Azt állítja, hogy „ezt a fizetéskiegészítést a Büntető Kollégiumban rajta kívül további 16 büntetőjogi bíró, a bazini Speciális Büntetőbíróságon pedig szintén legalább 16 büntetőbíró kapja”.

(Fevidék.ma/SITA)