A gyermekek a bényi templomban. Fotó: Nagy D. Csilla

A Sólyom Gyermekei Polgári Társulás 55 gyermeket táboroztatott augusztus 13. és 21. között Csatán. A tábor nyitóeseményeként a gyerkőcök a Kormorán együttes gútai koncertjén vettek részt. A zenekar szellemisége jól összecseng a tábor alapgondolatával.

A táborozók többsége Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által felkarolt székely árva volt, akik Fábián Melánia-Mária, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársa és segédje, Tóth Csilla kíséretében érkeztek, de a mai Magyarország területéről, Csata testvértelepüléséről, Tokodról is jöttek táborlakók. Természetesen helyi gyermekek is részt vettek az egyhetes eseményen. A csapat a második napon a párkányi Vadas termálfürdőben frissült fel, majd a Duna TV Hazajárók magazinműsorának szerkesztői látogattak el közéjük. A nap végén a felvidéki AYERS ROCK zenekar billentyűse és fiatal zenésztehetségek szórakoztatták őket.

A gyermekek az esztergomi fürdőben. Fotó: Nagy D. Csilla
A gyermekek az esztergomi fürdőben Fotó: Nagy D. Csilla

Kedden délután a gazdag építészeti és szellemi hagyományairól híres Bénybe folytatta útját a gyermekcsoport. Himmler György történelemtanár rövid helytörténeti előadást tartott, ennek kiegészítéseképpen a bényi Antal Róbert elmondta, hogy a helyi és a szomszédos Bart község öregjei azzal a székelytudattal élnek, miszerint ők bizony Székelyföldről érkeztek az Alsó-Garam mentére sok-sok évvel ezelőtt. Az ezekben a falvakban előforduló Székely és Szőköl vezetéknév is erre utal, és az, hogy itt néhány évvel ezelőtt még nem múlhatott el ünnep a Székely himnusz eléneklése nélkül.

A bényi Kézművesház is megvendégelte a gyermekcsoportot, ezután szentmisén való részvétellel zárult a falunézés, amelyen Kassa Sándor bényi plébános üdvözölte a vendéggyermekeket, és komoly kérdéseket tett fel nekik, értékrendjüket firtatva. Végül hangsúlyozta, hogy a Felvidéken tanulnunk kell a székelyek vallásosságából és hagyományaik éltetéséből. A szentmise végén a székely gyermekek szent énekek előadásával köszöntötték a helyieket, és elénekelték az Ó én édes jó Istenem kezdetű ősi Székely himnuszt, mindezt a saját készítésű, székely viseletükben.

A táborozók a bényi Kézművesházban. Fotó: Nagy D. Csilla
A táborozók a bényi Kézművesházban Fotó: Nagy D. Csilla

A hét folyamán ellátogattak még az oroszkai hadtörténelmi múzeumba, a budapesti Országházba, és sportversenyekre is sor került. Az esztergomi Aquaszigeten Kiss Gergely és Steinmetz Barnabás olimpikonokkal úsztak együtt a táborozók. Az egykori királyi városban nem maradt el a városnézés sem, amelynek során megnézték a bazilikát és a várat.

Búcson a Babamúzeumban csodálták meg a Felvidék viseleteibe öltöztetett babacsaládokat, és a helyi köztéri szobrokat ugyancsak megtekintették. Augusztus 20-a előestéje lévén megkoszorúzták a Szent István szobrot is. A tábor zárónapján a csatai kézművesek foglalkoztatták a gyermekeket, majd pedig a vendégek saját műsorukat adták elő, hazafias verseket, népmesét, székely vicceket, színdarabot és néptáncot, ezekkel is köszönetüket fejezve ki a vendéglátóknak.

A gyermekek az esztergomi várban. Fotó: Nagy D. Csilla
A gyermekek az esztergomi várban. Fotó: Nagy D. Csilla

A résztvevő gyermekek legtöbbje számára ez a tábor az egyetlen lehetőség a kirándulásra, és arra, hogy távoli magyar „testvéreket” látogassanak meg. A székely árvák megnyilvánulásaiból kitűnt, hogy az itt-tartózkodásuk során szerzett sok élmény hirtelen feldolgozhatatlan számukra, és gyakran szinte kitört belőlük hálájuk és szeretetük.

Okos Csaba, a társulás alapítója és elnöke a tábort értékelve kifejtette, hogy meglepődött a szívesen segítő támogatók sokaságán. A táborlakó gyermekek láthatóan jól érezték magukat, és a Kárpát-medencét átfogó barátságok szövődtek. A Sólyom Gyermekei Polgári Társulást Okos Csaba alapította azzal a céllal, hogy a helyi hagyományokat éltessék, megtartsák nemzeti ünnepeinket, székely árvák táboroztatását valósítsák meg, és összefogják a Kárpát-medence fiataljait.

Az alábbiakban megnézheti az eseményről készült többi felvételünket:

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6321426371686699617?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]