A sajtótájékoztatóra érkező, szemmel láthatóan megviselt D. Lipšic (Fotó: SITA)

Daniel Lipšic, az Egyszerű Emberek – Nova parlamenti képviselője ma a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról. Történt mindez úgy, hogy még 72 óra sem telt el azóta, hogy autójával olyan szerencsétlenül gázolt el egy járókelőt, hogy az a kórházba szállítás után meghalt.

Lipšic (43), aki fiatal kora ellenére már volt a szlovák kormány igazságügyi-, illetve belügyminisztere is, jelenleg parlamenti képviselő. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy lemondását szeptember 30-ai dátummal nyújtja be, de már 23-án eljuttatja a nemzeti tanács elnökének. Megüresedő helyét a pártkoalíció listájáról Ján Marosz foglalja el.

Politikai karrierjének folytatását nem vázolta fel, azt azonban elmondta, hogy nehezen tudná elképzelni, hogy a jövőben visszatérjen a képviselői munkához. A balesetről sem akart már beszélni, hozzátéve, jelenleg a legfontosabb, hogy az elhunyt családtagjainak segítsen, illetve a rendőrséggel együttműködjön.

Közlekedésbiztonsági, illetve kommunikációs szakértők szerint egy kezdeti megingás után végig professzionális módon kezelte az esetet. Bár a baleset utáni első közvetlen nyilatkozatában kiemelte, hogy a járókelő megítélése szerint alkoholos befolyás alatt állt, ezt a későbbiekben már egyáltalán nem hangsúlyozta.

Ami ennél is fontosabb, hogy az ütközés után azonnal elsősegélyben részesítette a nyugdíjaskorú gyalogost, aki szokásos esti törzshelyéről indult éppen haza, Pozsony Újváros városrészében.

Az autót vezető Lipšic a baleset utáni nyilatkozataiban nem akart találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a gyalogos a zebrán vagy a zebra környékén kelt-e át az úttesten. Ennek megállapítását az igazságügyi szakértőkre hagyta.

Azt a szemtanúk is igazolták viszont, hogy sötét öltözékben és viszonylag rosszul megvilágított helyen ment át az úton, így észrevehetősége erősen kétséges volt.

Daniel Lipšic a baleset után telefonos kapcsolatban állt a mentőszolgálattal, azok utasításai szerint nyújtott elsősegélyt a szerencsétlenül járt férfinak, illetve rövid idő múltán segítségül hívta a közelben utcai szociális munkát végző hajléktalan-gondozókat is, akik a szokásos autós elsősegély-láda tartalmánál jobban felszerelt segédeszközökkel rendelkeztek.

Sajnos, mindez nem segített, mivel a valószínűleg súlyos ütést szenvedett gyalogos, a gyors kórházba szállítás ellenére, a hétfő éjszakai órákban elhunyt. Lipšic a baleset helyszínén alkoholvizsgálatnak vetette alá magát, amely nem mutatott ki semmilyen befolyásoltságot, illetve a rendőrség szóvivőjének elmondása szerint mindenben együttműködött a kiérkező helyszínelőkkel.

A szlovákiai Rendőrakadémia rektora, dr. Kurilovská asszony az eset után elmondta, hogy bár előre nem szabad határozott következtetéseket levonni, feltételezhetően vétlen vagy véletlen, ám halálos áldozattal járó esetként mégis büntetőjogi eljárást von maga után, amelynek végeredményeként akár 3-5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható az elkövető.

(Felvidék.ma/TASR)