Fotó: illusztrációs kép

Kaliňák után Kažimír akadt fenn az ellenzék hálóján. Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) szerint ugyanis a pozsonyi River Park nevű lakóparkban, amelyet a J&T építtetett, ugyanazon forgatókönyv szerint történtek a lakásátadások, mint a Bašternák-ügyben a Bonaparte lakótömbben. A liberális SaS ezért Peter Kažimír pénzügyminiszter fejét követeli.

A Bašternák-ügyben Jozef Rajtár (SaS) képviselő szerint az építtetőtől a lakások többször is cégekhez vagy magánszemélyekhez kerültek, és mindeközben jogtalanul túlzott áfa-levonásokat igényeltek vissza. Ezek a cégek elérhetetlen címeken voltak bejegyezve, például Romániában vagy Magyarországon, és a lakások végül egy kapcsolódó céghez kerültek, ebben az esetben egy olyan társaság kezébe, amelyben Bašternák felesége is érdekelt volt.
A River parki lakások esetében Rajtár szerint nagyon hasonló volt a modell, amit az egyik konkrét lakás esetén szemléltetett. Megalakult 25 ugyanolyan nevű cég: KPRHT1 – KPRHT25 néven. A képviselő szerint a többségük ciprusi postafiókcégek tulajdonában van, és ugyanott van a székhelyük. Ezt követően a szóban forgó lakás több cég kezén keresztülment, majd a KPRHT4 céghez került, amelynek ügyvezetője a J&T társtulajdonosának, Patrik Tkáčnak a lánytestvére.
A liberálisok szerint ezeknek a lakásátadásoknak az egyes kapcsolódó cégek közt semmilyen gazdasági alapja nincs. Fennáll tehát a gyanú, hogy ennek oka a túlzott áfa-visszaigénylés, ezért az ügy alapos kivizsgálását követelik, ami szerintük mind ez ideig nem történt meg. Az SaS szerint ez az eset is mutatja, hogy ezek a lakásátadások nem egyedi esetek Szlovákiában, és nem kerülhették el a belügyminisztérium – azaz a Peter Kažimír alá tartozó pénzügyi rendőrség figyelmét. A liberálisok szerint a miniszter fedezi ezeket a tevékenységeket, mivel képtelen szembeszállni azokkal.

„Ezért helyénvaló lenne, ha saját maga mondana le, hogy legalább elméleti esélyt adjon az új pénzügyminiszternek, akinek talán lesz mersze meghozni a szükséges személyi változásokat, beleértve a pénzügyi rendőrség igazgatójának, František Imreczének a leváltását is” – fogalmazott Ľubomír Gaľko, az SaS alelnöke.

A pénzügyminiszter esetleges parlamenti leváltását a liberális párt még fontolgatja.

(Felvidék.ma/TASR)