Zorán évről évre megörvendezteti rajongóit az országhatáron is átnyúló koncertturnéival, amelyek soha nem egyformák, de mindig frenetikus hatásúak.
Akár vidéki városok művelődési házaiban, színházaiban, akár a főváros koncerttermeiben játszik, mindenhol több generáció számára is maradandó élményt nyújtanak az általa és zenésztársai által előadott dalok.

Zorán mindig a bőség zavarával „küzd”, amikor az új turné vagy nagykoncert programját kell megszerkesztenie. Hiszen csak a négy évtizedes szólópályafutása alatt mintegy 150 dal született, ezekből akár bő tízórányi koncertet is össze lehetne állítani. Alkalmanként valahogy mégis ki kell válogatni egy 2-3 órás műsorra való dalt, ez pedig nagyjából a következő szempontok szerint történik: mint minden, hosszabb ideje a pályán lévő előadónál, Zoránnál is kialakult a hozzá szorosan kötődő dalok sora, amelyeket mindenképpen el kell játszania, mert különben a közönség csalódottan távozna. Aztán vannak azok a szintén jól ismert szerzemények, amelyek ugyan gyakran szerepelnek a koncerteken, de időről időre mégis helyet cserélnek más, hasonlóan népszerű dalokkal. Aztán sokszor ott vannak még az éppen aktuális lemez új szerzeményei, ezek közül is játszani kell jó párat, hogy élőben is megmutathassák magukat. Ezzel a válogatási módszerrel már össze is jött a teljes koncertidő, így legtöbbször nem marad hely azokra a dalokra, amelyek méltatlanul szorultak háttérbe, és bizony nagyobb figyelmet érdemelnének. Hiszen talán éppoly értékesek és izgalmasak, mint az emblematikussá vált Zorán-dalok, csak alig volt lehetőség arra, hogy jobban megismerhesse őket a közönség…

Zorán ezúttal bátrabban válogat gazdag repertoárjából, így a holnap kezdődő felvidéki turnén ritkán hallható szerzemények és igazi zenei csemegék is megszólalnak, de a programból természetesen nem hiányozhatnak a „kihagyhatatlan”, erejükből az évtizedek során mit sem vesztő dalok sem.

A jól ismert régi és új Zorán-klasszikusokon kívül két új Presser-Dusán dal, a Nincsen kedvem és az Az volt a dal is felcsendül.  A magas színvonalú zenei élményt ezúttal is a legkiválóbb zenészekből álló csapat garantálja.

Az októberi koncertek menetrendje a Felvidéken:

október 13., csütörtök, Révkomáromi VMK

október 18., kedd, Dunaszerdahelyi VMK

október 19., szerda, Pozsony- Főrév, CULTUS Művelődési Ház 

A bő két és fél órás koncerten közreműködik: Zorán, Sipeki Zoltán, Gátos Iván, Csányi István, Óvári Éva, Kabelács Rita, Péter Barbara

Belépőjegyek a helyszínek jegypénztáraiban, valamint Komáromban a Madách Könyvesboltban, Dunaszerdahelyen az elóKONCERT irodában és a Focus Music Shop-ban,  valamint a Ticketportal hálózatában még megvásárolhatók.