A somorjai Honismereti Ház (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A múlt héten portálunk is beszámolt arról, hogy kedvezően alakult Nagyszombat megye költségvetése, melynek köszönhetően többek között a mára nagyon rossz állapotban lévő somorjai Honismereti Ház is megújul, ugyanis 50 000 eurót különítettek el erre a célra. A felújításról Bárdos Gábort, Somorja polgármesterét, megyei képviselőt kérdeztük.

Hogyan sikerült pénzt szerezni erre a felújításra?

Már régóta foglalkoztunk a témával, de ugye nem lehet mindent egyszerre megcsinálni. Tavaly a Csallóközi Múzeum felújítására tettünk félre pénzt, idén pedig a somorjai tájházra is jutott. A témát először a pénzügyi bizottságon hoztuk fel, de elképzelésemet a megyei képviselőtestület nagy része is támogatta. Nagy köszönet Berényi Józsefnek, Nagyszombat megye alelnökének, aki teljes mellszélességgel kiállt a somorjaiak ügye mellett, és így sikerült végül meggyőzni a kételkedőket arról, hogy ez a fejezet is bekerüljön a költségvetésbe.

Aranymosás a Honismereti Ház udvarán (fotó: Somorja város hivatalos oldala)

Most melyek a teendők, mikor kezdik a munkálatokat?

Ez azért egy hosszabb folyamat lesz. A Honismereti Ház épülete a megye tulajdonában van, a működtető pedig a Csallóközi Múzeum, így először a megítélt összeget a múzeum kapja meg, ezután ki kell írni a közbeszerzést a törvény szerint, ahogy a folyamat megkívánja. A munkálatokat a Csallóközi Múzeum munkatársai fogják felügyelni, de természetesen felvesszük a kapcsolatot az igazgatóval és egyeztetünk velük, átvesszük azokat a témákat, amelyek számunkra a felújításnál fontosak. Aztán meglátjuk, hogy ez a pénz mire lesz elég.

Ezek szerint elsősorban állagmegőrzésről lesz szó?

Így van, állagmegőrzésről, tehát a tető szerkezetének megerősítése, cserepek cseréje, szigetelés, ilyesmik. A falak nedvesek, a pince beázik. Az elsődleges feladatunk tehát, hogy az épület állaga ne romoljon tovább.

Kiállított tárgyak a Honismereti Házban (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A somorjai Honismereti Ház története

„Somorján az 1920-as évek végén – a pozsonyi Uránia Tudományos Társaság közreműködésével – munkásságának köszönhetően  merült fel először egy somorjai múzeum megalapításának gondolata. Khín Antal tanár vezetésével 1929-ben létrejött a Csallóközi Múzeum“ – írja a város hivatalos oldala.

A somorjai Honismereti Házat a Pozsony felé vezető főúton találják meg az érdeklődők (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Ez a múzeum azonban 1964-ben megszűnt létezni, gyűjteményét Vágsellyére, Nagyszombatba, Túrócszentmártonba és Dunaszerdahelyre szállították. A somorjai lokálpatrióták azonban nem törődtek bele múzeumuk megszüntetésébe. A Csemadok helyi honismereti szakbizottsága 1976-ban önerőből létrehozta a Városi Honismereti Házat, melyben ma megtalálhatók Somorja középkori okleveles emlékei, a város fejlődését bemutató dokumentumok, valamint a paraszti háztartás, a kendermegmunkálás  és feldolgozás különböző eszközei, de megtalálhatjuk itt a halászattal kapcsolatos emlékeket is. 1987-ben a Honismereti Ház udvarában egy kenyérsütő kemencét is építettek, így bemutatható a hajdani kenyér-  és lángossütés munkafolyamata.

Családi nap az udvaron (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A múzeum volt igazgatója, Presinszky Lajos hajdanán így nyilatkozott: „A gyűjtemény az egész várost megmozgató munka révén született meg. Volt, aki csak egy tárgyat hozott el és volt, aki egy egész műhelyt adományozott. Voltak, akik csak néhány órát áldoztak és voltak, akik napokig dolgoztak, amíg meg nem született a múzeum.”