Smidt Vera könyvtáros köszönti a jelenlevőket (fotó: Berényi Kornélia)

A Duna TV által nagy sikerrel sugárzott, a Magyar Örökség-díjjal és számos más díjjal kitüntetett honismereti és turisztikai műsor főszereplőivel találkozhatott a szőgyéni közönség a helyi könyvtár szervezésében a január közepi vasárnap délutánon, a régi községháza épületének előadótermében.

A szép számban megjelent érdeklődőkkel, és tisztelőikkel ismertette meg a Vácon élő Kenyeres Oszkár és a felvidéki, tesmagi Jakab Sándor a 2011 óta sugárzott honismereti magazinműsort, a hat fős stábot, munkásságukat, barátságukat, eredményeiket és célkitűzéseiket.

Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár (fotó: Berényi Kornélia)

Csodálatos felvételeken és videofilmeken keresztül szemléltették a helyszíneket, a Kárpát-medence szebbnél szebb tájait, embereit, helytállásukat és értékmegőrző törekvésüket. Nem csak az anyaországba és az elszakított országrészekbe látogatnak el, de távoli országok is őrzik bakancsaik nyomát, hiszen a külföldön élő magyar közösségektől is gyakorta kapnak meghívást. Ám újra és újra visszatérnek a Kárpát-hazába, és az elszakított országrészekben megszólaltatják az ott élőket, akik büszkén vallják és mutatják meg nemzeti és természeti kincseiket, közös történelmünk hagyatékait, és a megmaradásért való küzdelmeiket.

A szőgyéni érdeklődő közönség, az első sorban Vígh Gábor polgármester és Farkas Zsolt esperes-plébános (fotó: Berényi Kornélia)

Örömmel közölték, hogy ez év végéig érvényes a szerződésük, így folyamatosan úton vannak, és teljesítik felvállalt küldetésüket. ”Elindulni és hazatérni” – vallják. Így a stáb hétről hétre bakancsot húz és elindul gyalog, kerékpárral, vagy autóval, hogy folytassa munkáját. Az elmúlt öt év alatt 2400 km-t tettek meg gyalogosan és 450 napot töltöttek távol otthonaiktól.  A Duna TV eddig 181 epizódot sugárzott. Minden héten 16 órakor új részek láthatóak az M5-ön, és kéthetente annak ismétlése a Duna TV-n.

A felvidéki Jakab Sándor, háttérben a képen a kéméndi népviseletben táncolók láthatóak (fotó: Berényi Kornélia)

A vendégek ígéretet tettek Vígh Gábor polgármesternek és Smidt Vera könyvtárosnak, hogy a közeljövőben Szőgyénben folytatják azt az ismeretterjesztő filmet, melyet az elmúlt év őszének folyamán Szőgyénben fejeztek be. Akkor rövidre sikerült a látogatás és csupán Pató Pál (Pathó Páll – a falu néhai jegyzője) személyére terjedt ki az érdeklődésük. Mivel Szőgyén ennél sokkal több értéket őriz, visszatérnek a stábbal, majd folytatják útvonalukat a Lévai járás falvai felé, hogy áldásos munkájukkal összekössék, újrateremtsék a történelmi hazát.