Illusztráció (Fotó: samorin.sk)

A 2016. július 1-től érvénybe lépett törvény szerint a települések polgárai a gyűjtőudvarra ezután már csak úgy vihetnek építkezési hulladékot, ha fizetnek érte. A gyakorlatban ezt 2016-ban még nem alkalmazták, de mivel az országos törvények előírják, ezért az új évben már Somorján is bevezetésre került.

„Akik eddig rendszeresen igénybe vették a városi gyűjtőudvar szolgáltatásait, láthatták, hogy néhány hónapja mérleg áll az udvaron. Januártól ez a mérleg működni is fog. Fizetni kell majd az építkezési törmelék lerakásáért, kilónként 0,025 eurót. Tisztában vagyunk vele, hogy ez sokak nemtetszését váltja majd ki, de az új hulladékgazdálkodási törvény szerint az építkezési hulladék kezelési költségeit nem lehet belefoglalni a lakosok által évente fizetett hulladék elszállítási illetékbe.

Valószínűleg az sem fog mindenkinek tetszeni, hogy a polgárok nem tudnak majd a helyszínen fizetni, hanem be kell menniük a városi hivatalba. A harmadik változás pedig, hogy az építkezési hulladékot ezután csak a somorjai gyűjtőudvaron lehet majd lerakni, Tejfalun nem.

„Ezúton kérném a tisztelt lakosok megértését és türelmét ezzel kapcsolatban, valamint arra szeretném felhívni polgáraink figyelmét, hogy ha nem is fogadják örömmel ezt a változást, ne szennyezzék környezetünket illegális szemétlerakatokkal, mint ahogy arra korábban számtalan példa volt már” – kérte Kocsis Arnold, a környezetvédelmi hivatal vezetője.

Somorján január elsejétől két újabb, a háztartásokban keletkező hulladékfajtát is lehet majd szelektáltan gyűjteni, mégpedig a többrétegű italos dobozokat (Tetra Pak), valamint a polisztirént, melyek eddig többnyire a vegyes háztartási hulladék között végezték pályafutásukat. Ezután viszont lehetővé válik a tejes, üdítős dobozok, valamint polisztirén alapú hulladék különválogatása, melyeket a lakótelepeken a sárga színű, műanyaghulladék gyűjtésére szolgáló konténerekbe kell dobni, a családi házaknál pedig az erre szolgáló zsákba.

„Nem tudjuk, hogyan fog működni ez a dolog, de egy biztos: el kell telnie egy bizonyos időnek ahhoz, hogy az emberek elfogadják, megszokják a változást. Ráadásul idén módosítani fogják ezt a törvényt, és a Csallóközi Városok és Falvak Társulása azt szeretné, ha minden úgy lenne, ahogy ezelőtt volt. Tehát megtörténhet, hogy mire úgy-ahogy felkészültünk a változásra, eltörlik a törvény ezen passzusát” – fejezte be a somorjai környezetvédelmi hivatal vezetője.