A Duna Bősnél (Fotó: B. Vida Júlia)

Nyugat-Szlovákia déli részén terül el – a Szenci járás egy részét, a Csallóközt, valamint az Érsekújvári járás déli részét beleértve – az a régió, amely Szlovákia tizedik nemzeti parkjává válhat.

Solymos László környezetvédelmi miniszter pártolja ezt az elképzelést, de csak akkor, ha ennek reális alapjai vannak, vagyis működőképes, valamint megvan hozzá a pénz, és pontosan tudjuk, melyek azok a területek, amelyeket védeni akarunk, és hogyan. A miniszter a TASR-nek úgy nyilatkozott, előttünk van még egy bizonyos folyamat, míg valósággá válhat ez az elképzelés.

„A nemzeti parkok a világon mindenütt elsősorban turisztikai attrakciót jelentenek, és az adott régió egyes területei már most is védettek” – nyilatkozta ennek kapcsán portálunknak Miklós László környezetvédelmi professzor, aki a jelenlegi miniszter tanácsadója is. A szakember szerint az ott élők életére, mindennapjaira nézve ez gyakorlatilag semmiféle változással nem járna. Kiemelte viszont, hogy ha ez az elképzelés valóra válna, a Duna mente lenne az egyetlen nem hegyvidéki nemzeti park Szlovákiában. Hozadéka lenne még, hogy csatlakozhatna, vagy szövetségre léphetne a Bécs mellett működő, valamint a magyarországi Fertő-Hanság Nemzeti Parkokkal. Megtudtuk tőle azt is, hogy a Duna mente nemzeti parkká minősítésére már 1990-ben is voltak kísérletek, de akkor mindössze tájvédelmi körzetté nyilvánították.

Az elképzelések szerint a Duna Mente Nemzeti Parkba tartozna a Nagymagasfalui (Vysoká pri Morave) Felső erdőtől kezdődően egészen a dunai ártérig és a Kis-Dunáig terjedő terület. A természetvédők és több tudós is azért sürgeti a nagyobb védettséget biztosító besorolást, mivel ez nyújthat garanciát a súlyosan veszélyeztetett ártéri élőhelyek és a még ott élő védett fajok megmaradására. S szeretnék vonzóbbá is tenni ezt a vidéket az emberek számára.

A szóban forgó terület nemzeti parkká nyilvánítását támogatja a Szlovák Tudományos Akadémia Elnöksége, a Comenius Egyetem Természettudományi Karának dékánja, az érintett települések önkormányzatai, Pozsony és Pozsony megye önkormányzata, valamint a környező országok Duna menti nemzeti parkjainak igazgatói is.

(Forrás: TASR)