Fotó: TASR

Marián Kotleba Dél-Szlovákia felé vette az irányt, írja a Denník N napilap. Érsekújvár után, ahol az év elején nem engedte a város, hogy Kotleba pártja a helyi kultúrházban tartsa meg a rendezvényét, március 14-én Rimaszombatban ünnepelnék a háborús szlovák állam kikiáltásának évfordulóját, és annak volt elnökét, Jozef Tisót.

Érsekújvár polgármestere, Otokar Klein januárban azzal indokolta Kotlebáék elutasítását, hogy abban a városban, amelynek arculatát örökre megváltoztatta a második világháború és az a három bombázás, amelyek során több ezer ember pusztult el, és szinte valamennyi történelmi épület megsemmisült, s ahonnan a második világháború idején a város több mint négyezer polgárát hurcolták el a haláltáborokba, Érsekújvár polgármestereként a háborús áldozatok iránti tiszteletből úgy döntött, hogy a város nem ad helyet annak a rendezvénynek, amelyet egy olyan párt szervez, amelynek képviselői kijelentéseikben többször is nyilvánosan tagadták a történelmi tényeket és a lakosság második világháború során elszenvedett tragédiáit, illetve kijelentéseik különböző fajok, nemzetiségek, vallások és meggyőződések ellen irányulnak.

A rimaszombati rendezvény kapcsán most többen provokációról beszélnek, és a kitelepítéseket emlegetik. Ha pillantást vetünk a szélsőségesek választási eredményeire a vegyesen lakott területeken az utolsó parlamenti választás során, nagy valószínűség szerint a terület kiterjesztéséről lehet szó Kotlebáék részéről.

Úgy tűnik, Kotlebáékat Rimaszombatban nem fenyegeti az érsekújvári forgatókönyv megismétlődése. A város polgármestere, Jozef Šimko a szélsőségesek előkészületben lévő rendezvénye kapcsán megerősítette, hogy a kultúrházban lefoglalták a termet. Az érsekújvári polgármestertől eltérően ő azonban megelégszik azzal, hogy a rendezvényt nem ő szervezi.

„Ha Kotleba ott ülhet a parlamentben, úgy gondolom, beülhet a kultúrházba is” – válaszolt arra a kérdésre, hogy nem ösztönzi-e őt az érsekújvári polgármester állásfoglalása. A több mint 23 ezer lakosú Rimaszombatban a munkanélküliek aránya mintegy 26,5 százalékos. Bár a lakosság 30 százaléka magyarnak vallja magát, a legutolsó parlamenti választáson Kotleba pártja 8,66 százalékos támogatottságot szerzett ebben a városban. Csak a Smer, az MKP és a vegyes párt kapott több szavazatot.

A második világháború idején Rimaszombat egy ideig Magyarország része volt, mintegy ezer lakosát kitelepítették, akiknek többsége sohasem tért vissza a koncentrációs táborokból.

Jozef Šimko polgármester egyike azoknak a megyei képviselőknek, akik nyíltan támogatják Kotlebát. A múltban már Robert Fico kormányfő is összetűzésbe került a rimaszombati polgármesterrel. 2016 februárjában például Fico úgy nyilatkozott, Rimaszombat polgármestere, Jozef Šimko egy garázda, aki a besztercebányai megyeelnököt, Marián Kotlebát pénzeli.

Vannak tiltakozók

A Közös Erővel Gömör Felvirágoztatásáért érdekszervezet nyugtalanságát fejezi ki Marián Kotleba  és pártja rimaszombati látogatása miatt.

Mind a szervezetünk, mind a rimaszombatiak, mind a járás lakossága számára elfogadhatatlan, hogy egy olyan bűnös rezsimet és annak vezetőit ünnepeljék, akik támogatták a zsidó és a roma holokausztot, és nem kis szerepük volt emberek millióinak legyilkolásában. Nem értünk egyet a Városi Művelődési Központ, ahogy a város vezetésének a döntésével sem, akik beleegyezésüket adták ehhez az elfogadhatatlan rendezvényhez. Nagyon szomorú, hogy a város vezetése, – amely évente részt vesz a háborús megemlékezéseken a Vörös Hadsereg emlékművénél és a holokauszt-emlékműnél, amint a roma holokauszt, a porraimos megemlékezésén is – beleegyezését adta Kotleba akciójához – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott nyilatkozatban

Mint az érdekszervezet hangsúlyozta: „Felszólítjuk a városi képviselő-testület tagjait, hogy következő ülésükön egységesen s nyilvánosan határolódjanak el ettől a gyalázatos eseménytől, s tegyenek hitet a demokratikus eszmények és a szabadság mellett.”

A magyar képivselők is tiltakoznak

A Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd rimaszombati önkormányzati képviselői nyilatkozatban adtak hangot nemtetszésüknek. “Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Marián Kotleba által vezetett Mi Szlovákiánk Néppárt március 14-én Rimaszombatban ünnepi szentmisén vesz részt városunk katolikus templomában, valamint a hivatalos kérelem alapján utána gálaestet szervez a helyi VMK-ban.”

A helyi magyar képivselők az eseményt provokációnak tartják, úgy vélik, az ügy nem méltó Rimaszombathoz, ezért elhatárolódnak tőle.

“Felszólítjuk az illetékes egyházi vezetőket és a Városi Művelődési Központ igazgatóságát, hogy ne biztosítsanak helyszínt a rendezvénynek városunk területén, és bírálják felül a kérelmeket. A mi célunk városunk nyugalmának fenntartása, tapasztalataink szerint viszont az ilyen rendezvények felesleges feszültséget és szembenállást váltanak ki” – nyilatkozták a magyar képviselők.

(Denník N/Felvidék.ma)