(Fotó: basket.sk)

Január 7-e óta nem nyert meccset a somorjai SBK, annak ellenére sem, hogy február 18-án hazatért Rózsahegyről a liga egyik legjobb játékosa, Suja Tímea, aki éppen szombaton ünnepelte születésnapját.

Az ünnepi meccsen 17 pontig jutó Timi sem segített a csallóközi csapaton, mely a szintén két vereség után kiálló, kupagyőztes Pöstyén ellen ugyan nem nyert egy negyedet sem, ennek ellenére csak hét ponttal maradt alul fürdővárosi ellenfelével szemben.

A somorjaiak tudták, hogy nem lesz könnyű menet a pöstyéni meccs. A lányok küzdöttek, és nem hagyták, hogy ellenfelük meglépjen tőlük. Az első negyedben három ponttal vezettek a hazaiak, később tízzel is, de a félidőben 37:31-re álltak a csapatok.

A szünet után ugyanígy ment a dolog. A somorjaiak ugyan nem hagyták magukat, de az eredményt nem sikerült a maguk javára fordítani. Két perccel a vége előtt még megvolt az esély, hogy egyenlíthetnek Suja Timiék, hiszen három pontra jött fel a Somorja csapata, de a vége nem sikerült. A Pöstyéni Sirályok 68:61 arányban legyőzték a jó meccset produkáló Somorjai SBK-t.

A pöstyéni lányok így az utolsó két meccstől függetlenül már biztosan a második helyről várhatják a rájátszást, a somorjaiak pedig biztos, hogy negyedik helyen végeznek. Utolsó előtti meccsüket szerdán, Kassán játsszák, majd pedig szombaton a rózsahegyieket fogadják otthon.