Balassi Bálint (1554-1594), a magyar líra első kiemelkedő, világirodalmi rangú képviselője számtalan szállal kötődik a Felvidékhez, azon belül pedig Nógrádhoz.
Hiszen Zólyom várában ringott a bölcsője, a hibbei templomban talált végső földi nyughelyére; a kezdet és a vég közt pedig sok minden fűzte tájainkhoz: birtokai, szerelmei, váraik s a török elleni harcok elsősorban. Az ő birtokukban volt egy ideig a nógrádi Divény, Kékkő és Somoskő vára is.
Kékkő a Kürtös völgyének északi peremén, hegyek, dombok közé szorult hangulatos helyen települt. A honfoglalók is korán felfedezték, de már ezt jóval megelőzték a bronzkori emberek itteni telephelyei. Maradt itt emléke a pilinyi kultúrának meg a szkíták kalandozásainak is.
A városka feletti dombon már a tatárjárás előtt állt Kékkő vára. 1237-től volt a Balassáké az erősség. A település élete és történelme így szorosan összekapcsolódott a Balassák történetével, a vár fél évezreden át szinte megszakítás nélkül e családnak volt az ősi fészke. A középkori gótikus-reneszánsz várat a XVI-XVII. században olaszbástyás külső védőfallal vették körül. Az utóbbi részben megmaradt, az erősség palotaszárnya azonban teljesen elpusztult. Akkoriban a vár kettős szerepet töltött be: a Balassák lakóhelyéül szolgált, és védte a bányavárosokat a töröktől. Az egykori stratégiai építmény utoljára a Károlyiak tulajdonában volt, aztán civilvédelmi raktár és levéltár volt az újabban emelt várkastélyban. Ide azonban csak nehezen lehetett belépni. Ma a romok egy részét szépen restaurálták, a kastélyban múzeum működik, s így Kékkő eme pontja ismét látogatható.
Irodalmi forrásaink szerint Balassi Bálint az 1560-as években itt tartózkodott, s a kékkői várból járt át Somoskőre, Losonczy Annához, akihez később az úgynevezett Anna-verseket írta. Gyakori vendég volt Kékkőn lányaival özvegy Losonczy Istvánné is.
A költő édesapja, Balassa János 1570-ben ide szökött a pozsonyi börtönből. 1571-ben még itt szorongott Bálinttal együtt, Bécsből remélve kegyelmet, majd továbbmenekült Lengyelországba. 1576-ban Ali bég indult Kékkő elfoglalására. S mivel Balassa János nem tartózkodott a várban, a katonák a török had közeledtére Divénybe menekültek. Kékkő így egyetlen kardcsapás nélkül került a török kezére.
Az 1730-ban épült barokk várkastélyban ma Szlovákia egyetlen játékmúzeuma működik. De van itt néprajzi és régészeti, borászati kiállítás is; 1994-től pedig látható a Balassi-emlékszoba, melyet akkor a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével rendeztek be. A Balassi Bálint élete és munkássága című tárlat a költő pályáját tárja elénk, megidézve a kor hangulatát is.
A várudvarban, az egykori várkastély falán egy kétnyelvű emléktábla látható, rajta az alábbi szöveggel: „E vár a Balassa család/ ősi fészke volt/ BALASSI BÁLINT/ 1554-1594/a reneszánsz nagy/ magyar költője/ gyakran időzött a vár/ falai között/ az emléktáblát/európai rangú költőnk/ születésének/ 440./ évfordulóján/ állíttatta/ a Palóc Társaság”.
Ugyancsak e falon látható Balassi Bálint réz domborműve a költészet és a végvári vitézség korabeli rekvizitumaival. Ez Oláh Szilveszter szobrászművész alkotása. Az emléktáblát 1994. október 16-án leplezték le. Ugyanakkor nyílt meg a Balassi-emlékszoba is. A Balassi Bálint-emléknapon Czine Mihály irodalomtörténész és Vojtech Kondrót költő, műfordító mondott emlékbeszédet. Fellépett Szabó András és Havas Judit előadóművész, valamint a Musica Historica együttes. Azóta többször is tartottak itt Balassi-megemlékezéseket.
