A Selmec-patak völgyében, az Ipoly folyótól északra települt Felsőszemeréd jelentős uradalmi központ volt egykor. A helységet többen is birtokolták az évszázadok során, köztük az Ivánka, az Ujfalussy, a Hellenbach, a Földváry, a Stainlein-Saalenstein, a Chorinszky vagy a Wilczek családok tagjai. Itt épült a vidék legszebb kastélyainak és legnagyobb borpincéinek egyike, később pedig a környék monumentális nemesi temetkezése helye.
A Stainlein-Saalenstein-kripta a föléje emelt temetkezési kápolnával a falu nyugati részén, a szőlődombtól nem messzire, egy kis erdőség közepén található. Építésének idejéről, stílusáról, az ide temetett személyekről különböző, olykor egymásnak ellentmondó adatokat olvashatunk. A Honti Lapok egyik régebbi számában (2008/2.12.p.) arról írnak (bészabó), hogy az „egykor bizonyára nagyon elegáns, kétszárnyú lépcsőfeljáróval ellátott, klasszicista stílusú épület méreteiben kisebb falusi templommal vetekszik. Felsőszemeréd hajdani birtokosai családi kriptának építették. Az építtető valószínűleg a Hellenbach család volt. A Hellenbach Zsuzsannával (1794-1881) kötött házasság révén vált a községben birtokossá a bajor eredetű Stainlein-Saalenstein család…” A cikk szerzője hivatkozik özv. gróf Wilczek Vilmosné Almássy Anna feljegyzéseire, miszerint „úgy tűnik, hogy a legrégibb temetés 1779-ben történt, mikor báró Hellenbach György (1734-1804) nejét, Ujfalussy Polexinát (1747-1779) helyezték itt végső nyugalomra”.
Az ide temetett családok nyugaton élő leszármazottai 1992-ben látogatták meg e helyet; felmérték a kápolna állapotát, elkészítették a kripta alaprajzát, majd befalaztatták annak bejáratát. A temetkezési hellyel kapcsolatos német nyelvű leírásban, melyet az önkormányzat levéltárában helyeztek el (a fordításért köszönetet mondok Kapusnik Ildikónak), az alábbiak olvashatók: „A sírok fekvéséből és elrendezéséből megállapítható, hogy a kripta Joannes Stainlein-Saalenstein és felesége, Susanna Hellenbach Patzolaj idejében lett építve, és a Hellenbach család elődei, akik Szemeréd vagyonát az Ujfalussy család után lefoglalták, ide lettek átszállítva. /…/ A kápolna, ami az alaprajz alapján kb. 12×9 m, egy kétszárnyas lépcsőn keresztül elérhető. A kápolna egy masszív falazatból áll, ami fölé egy faszerkezetű kupola ível, belső díszítéssel. A kápolna magassága kb. 12,3 m. A kupola bádoglemezzel van letakarva, jelenleg rongált állapotban van. A művészettörténetileg értékes reneszánsz építményt, a különösen szép kődíszítésekkel (ablakszegélyek, párkányok) (…) érdemes lenne megőrizni”.
Áttekintve e temetkezési hellyel kapcsolatos hozzáférhető anyagot, s nemrégiben bejárva a helyszínt, az alábbiakat tudom mondani: ha elfogadjuk ama állítást, hogy a kápolna és a kripta Hellenbach Zsuzsanna és Stainlein-Saalenstein János (1775-1833) idejében épült, akkor az első idetemetkezés nem történhetett 1779-ben, amikor Ujfalussy Polexina meghalt, mert akkor a temetkezési hely még nem létezett. Mint az utód is említette az idézett leírásban: őt, akárcsak férjét, Hellenbach Györgyöt s még a Stainlein-Saalenstein család néhány tagját később hozhatták át a közös sírboltba.
Arról is írnak a Honti Lapokban, hogy a sírkápolnában két koporsó, pontosabban Hellenbach Zsuzsanna és Stainlein-Saalenstein Eduard szarkofágja kapott helyet. Nos, az 1992-es leírásban nem ez található. A kripta alaprajzából kiolvasható, hogy az egy „T”, avagy kereszt alakú építmény, amely homlokfalból és középjáratból áll, három egymás fölé épített kriptasorral. A homlokfal közepén, annak bemélyedésében van jelölve Hellenbach Zsuzsanna és férje sírhelye. A bal és jobboldalon még hat-hat sírüreg van, kettesével egymás felett. A középjárat két oldalán, fent, középen és lent további három-három sírkamra látható. A kripta tehát 45 sírüregre lett kiképezve. Ebből 31 a betöltött, 14 az üres. Olyan nemesi családok tagjai kerültek ide, mint a Hellenbach, s Stainlein-Saalenstein, a Wilczek, a Chorinszky, a Zedtwitz, a Westerholt, a Prónay, a Fábry, a Thuraty, a Kubinyi, a Latinovics és az Ujfalussy. Ezek, illetve felmenőik és utódaik egykor jelentős szerepet töltöttek be a Monarchia életében, illetve a magyar közéletben. Történelmünk, közéletünk olyan jeles képviselőivel álltak kapcsolatban, mint II. Rákóczi Ferenc, gróf Széchenyi István, Erkel Ferenc stb. Sokan egyetemet végeztek, magas tisztségeket töltöttek be.(Róluk majd külön fejezetben lesz szó részletesebben.)
Az említett kripta fölé épített kápolna ma igen lepusztult és siralmas állapotban van. A főhomlokzat háromtengelyes, középen a magas, félköríves végződésű bejárati kapuval. Ennek oldalain egy-egy, ugyancsak félkörívesen végződő bemélyedés, illetve álablak látható. Ezeket négy kiugró, magas, téglalap alakú, díszes fővel ellátott oszlop választja el. Az oszlopfő feletti kettős falsávot egy timpanon zárja le. A kápolna keleti és nyugati oldalán két-két magas, enyhén domború végződésű ablak látható. Ma már a keretei is hiányoznak; a felettük körbefutó falsávok kopottak, repedezettek, akárcsak a főfalak. A főfal hasonló kiképzésű, mint a bejárati rész. A háromtengelyes homlokfal díszítése és vakolata leverve, a még épebb helyeken vandál kezek nyomai láthatók, mindenféle falfirkával. A hajó kupolája omladozik, az alatta lévő tér, akárcsak az egész hajó teljesen üres.
Az építményt többször feltörték, először a községen átvonuló szovjet katonák fosztogattak itt, majd a boldog békeidők hazai vandáljai forgatták ki a sírok egy részét. Nehéz megérteni az efféle cselekedeteket, mint ahogyan azt is, miért került ez a művészileg is értékes építmény ilyen sorsra. Miért vagyunk közömbösek, utódok és örökösök azokkal szemben, akik e helyen nyugszanak? A holtak emlékét tiszteletben kellene tartanunk, azok szellemi örökségével pedig, akik e helyen nyugszanak, körültekintőbben kellene bánnunk. Leszármazottaknak s a mai halandóknak egyaránt. Hogy miért, az talán egy kicsit még jobban kiderül majd, ha bemutatjuk ama családokat, akiknek egykor híres és neves tagjait itt helyezték örök nyugalomra.
