A Lőcsei járáshoz tartozó Szepesmindszent a 12. század végén keletkezett, az első falu a tatárjárás során elpusztult, majd németeket telepítettek ide. Szepesmindszent templomát – ahogy a település neve is utal rá – Mindenszentek tiszteletére szentelték fel. Szent Lászlót ábrázoló freskói a 15. század elején készülhettek.
Az 1250-60-as években kora gót stílusban épült fel a mindenszenteki templom. A gótika idején a településen meglévő körtemplom mellett egy másik templom épült, azt bővítették a 14. században hajóval és toronnyal, majd a 15. század elején átalakították. Valószínűleg ekkor készültek a Szent László-legendát ábrázoló faliképek is, amelyek az 1747-es átalakításkor a templomtérbe kerültek. A képeket 1957-ben fedezték fel, és 1965-ben restaurálták. A karzaton és a tornyon keresztül lehet feljutni a padlásra, ahol a freskó néhány részlete – töredéke – látható.
Ahogy már korábban is írtuk: a lovagkirályról már élete során is több legenda, történet közismertté vált. A Gesta Ungarorumban fennmaradt Szent László történet számos legendás elemet is leír. A 14. századi Képes Krónika a kun harcossal vívott csatán kívül más történetet is ismertet. Leírja László herceg látomását bátyja, Géza angyal általi koronázásáról a Salamon király elleni magyaródi csata előestéjén. De megismerhetjük a krónikából a váci egyház alapítási helyét kijelölő, szarvai közt égő gyertyákkal megjelenő csodafiúszarvas mondáját is. Nemcsak a vitéz tetteit írják le a krónikák, hanem az imádkozó László alakja is megjelenik, aminek köszönhetően az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad (a Tordai hasadék és a Szádellői völgy). Imájára, az éhező katonák előtt egy szarvascsorda jelenik meg, és víz fakad a szakadékból, így nem halnak éhen és szomjan seregének katonái. Ezek a történetek közismertek voltak a nép körében is. Kultuszának köszönhető, hogy nagyon sok templomban éppen őt ábrázolták a freskókon.
A szepesmindszenti templom padlásán látható freskóból csak töredékek láthatók. „Az első töredéken vitézek serege tűnik elénk: arcok, sisakok, sodronyingek, pillantások, zászló. Az éppen harcba indulók csapata ez. A Szent László-legendában nincs különös szerepük: ők is küzdenek, meg is futamítják az ellenséget, de történetük nem maradt fenn. A hős vezérlete alá tartoznak, de lemaradnak tőle. Szent László egyedül kerül szembe a rabló kunnal” – olvasható A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban című kiadványban.
A második töredéken az elrablott magyar leány látható, ahogy a ló farán ül. A Kovács László – Görföl Jenő szerzőpáros szerint „Kezeit összetéve, arcán a kétségbeesés vonásaival, hátrafelé nyújtózva kér segítséget, minél messzebb húzódva az állatias arcú rabló kuntól. A kun harcos visszafelé nyilaz, miközben éppen egy lándzsa döfi őt keresztül. A leány könyörgése, hófehér ruhája, összetett keze imádkozásra utal. A Szent László-legenda ábrázolásai közül ez az egyetlen, ahol a leány imádkozik.” A harmadik töredéken a magyar király és a kun harcos párviadala látható. A király glóriásan, vértben, szelíd arccal birkózik a kunnal, akinek a szájából tűz csap fel. „Kettejük alakja egyenrangú: egyforma magasak, erősek, szemben állva küzdenek, egymás vállát, nyakát megragadva. Mögöttük, kissé távolabb, valószínűleg már a következő, kivégzést ábrázoló jelenet részeként, a romlott vakolatból egyetlen erőteljesen kibontakozó alak látszik: a kardját teljes erejéből megragadó, ütésre lendítő leány felsőteste. A két kezével megragadott kardot egészen a háta mögé eresztve hatalmas lendületet vesz, hogy a kunt kivégezze” – írja Kovács László.
Az utolsó töredéken a kun levágott, vérző fejét lándzsára, póznára tűzve látjuk – tudjuk meg A magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban című könyvből. Haja szabadon, széltől lengetve hullik alá, nyelve előrelóg szájából, arckifejezése eltorzult. Alatta a király levetett sisakja a ráhelyezett koronával a szerelmes jelenet állandó részleteként az idilli befejezésre utal. A képtöredékből azonban más nem vehető ki. A freskó ugyan töredékesen maradt meg, és a padlásra szorult, de így is hűen tükrözi a lovagkirály iránti tiszteletet, amely a középkorban erősen élt.
