Számos beszámolóval és könnyedebb nyári olvasnivalókkal a napokban minden rimaszombati háztartásba eljut a Gömöri Hírlap idei tizenkettedik száma. A lap elolvasható és letölthető innen is.

Lassan mögöttünk a tanév, a Gömöri Hírlap júniusi második számában visszatekint az elmúlt hetek iskolai rendezvényeire, részletes beszámolót olvashatnak a tizedik alkalommal megrendezett FOURFEST-ről, amelyen négy ország diákjai versenyeztek, de a nagy sikerrel megtartott Tompa projektnapról is, amelyen 17 iskola vett részt.

Harminc éve hunyt el tragikus körülmények között Dúdor István festőművész, akire egykori barátja, Bettes István költő emlékezik, míg Darvas Ivánnal, a Bejében született színművésszel kapcsolatban, aki tíz éve hunyt el, Juhász Dósa János osztja meg a gondolatait. Olvashatnak a Gömör-Kishonti Múzeum újdonságairól, az elmúlt hetekben megjelent gömöri kiadványokról, de folytatódik a játék is a Tompa Mihály Könyvesbolttal.

Lázár Egon, a Vígszínház egykori legendás igazgatója a második világháború idején többek között Rimaszombatban katonáskodott, s az ő visszaemlékezéseit is közli a lap, ahogy Veréb András rendhagyó recenzióját is Az első című kötetről.

A Gömöri Hírlap nyári szabadságot tart, s legközelebb augusztus kilencedikén jelenik meg.