Bevallom, még soha nem kaptam annyi pozitív visszajelzést, mint amióta tavasszal elindítottam a könyvtárakról szóló sorozatomat. A szándékom az volt, hogy megszólaltassam azokat a kultúrmunkásokat, akik terepen dolgoznak, a munkájukról kérdezve őket.
Összeírtam a kérdéseket, melyeket eljuttattam riportalanyaimhoz, hogy írásban válaszolják meg azokat. A lelkesedés akkora volt, hogy további riportalanyokat is ajánlottak. Így kerültem kapcsolatba Kecskés Ildikóval, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökével, aki civilben az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár munkatársa, könyvtári szaktanácsadó. El is küldtem neki a szokásos kérdéseket, ám arra nem számítottam, hogy válaszként egy egész dolgozatot kapok, amelyben kitér a könyvtáros szakma összes gondjára. Most tehát ebből a dolgozatból emelek ki néhány megszívlelendő gondolatot:
„Tényként említem meg, hogy a 90-es évektől, amikor is az önkormányzatok váltak községeik könyvtárainak fenntartóivá, jellemzően csökkent az alkalmazottak foglalkoztatottságának óraszáma, csökkent a könyvtárak heti nyitvatartási ideje, ezzel párhuzamosan romlott és tovább romlik napjainkban is a szolgáltatások minősége, kevesebb az új könyv, tartalmas rendezvény, könyvtárhasználati óra, s így aztán kevesebb a látogató is. Már nem nevezném profi foglalkoztatónak a heti 20 órában való foglalkoztatottság mellett a könyvtárakat. Ezen könyvtárak nagy részében ma már nem képzett könyvtárost foglalkoztatnak. Ezen felül a humán erőforrás aluldimenzált. A könyvtárban alkalmazottak java része nem rendelkezik könyvtárosi képzettséggel (sem közép-, sem egyetemi szintűvel). Részemről ezért a járás könyvtárosai képzéseken való részvételének a szorgalmazása.
Fájdalmas megtapasztalni mindazt, ami a falvakban zajlik. Tisztelet a kivételnek, mert vannak jó, követhető példák is. Ilyen a közelmúltból Muzsla, Kisújfalu, vagy említhetném Köbölkút könyvtárát is. Az előző két településen évekig halódott a könyvtári munka, látogatottság hiányában. Napjainkban új helyszíneken, magasabb óraszámban, minőségi szolgáltatásokkal várják a látogatókat.
Muzsla tekintetében az is megemlítendő, lévén, hogy három alkalmazott látja el a könyvtári teendőket, csodálatosan lefedik a könyvtári szakmai munka minden szegmensét. A könyvtár alapvető feladatai mellett – könyvbeszerzés, feldolgozás – már folyamatban van az elektronikus katalógus töltése, továbbá tartalmas, hasznos, érdekes rendezvények sokasága valósul meg a könyvtári térben. Ilyenek a könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, gyermekek számára rendezett játékos, érdekes, hasznos könyvtári foglalkozások. Nem elhanyagolandó, hogy a könyvtár alkalmazottai bár nem rendelkeznek könyvtárosi végzettséggel, folyamatosan részt vesznek képzéseken, kurzusokon, előadásokon, találkozókon. Ebben az esetben elmondható, a könyvtár nem csupán a könyvek tárháza, hanem élettel teli tér is.
Általánosan elmondható: minden pozitív történés ellenére, a könyvtári szakma több sebből vérzik. S mert a községi könyvtárak fenntartói a települések önkormányzatai, ott szükségeltetik egy komolyabb szemléletváltás.
Ha a ma felnőttje elhitte, hogy az olvasás a gyerekeknek, fiataloknak unalmas, nem sikk, akkor valamit nagyon rosszul gondolunk, csinálunk. Számtalan fiatalokkal, gyerekekkel való találkozás, beszélgetés bizonyítja, hogy szükség van a velük való tartalmasabb együttlétekre. Van rá igény, csak mi elfordultunk tőlük. Az alapiskola 4. évfolyamáig még fogjuk a kezüket, ott aztán jön az elszakadás. Elvárjuk, hogy önállóak legyenek. Gyakorta itt siklik félre a történet. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne neveljük, vezessük őket az önállóság irányába, ellenkezőleg. De ne az 5. osztályba lépésük időszakában kezdjük és várjunk eredményt „azonnal”. Legyen az jelen folyamatosan a mindennapjainkban, kicsi kortól kezdve.
És igen, viszi őket az érdeklődésük a számítógép felé sokkal inkább, mint mondjuk a híres emberek életéről, a tudomány legújabb felfedezéseiről, irodalmi berkekben való történésekről való olvasás felé. Viszi, mert ilyen a világ, mert ilyenné tettük. Kezdetben babusgattuk, aztán magukra hagytuk őket… Hol maradt az átmenet? Mivel töltöttük meg a vándorbatyut? Kaptak mesét, látták szüleiket olvasni valamilyen napi-, uram bocsá! irodalmi lapot, könyvet forgatni? Beszéltünk nekik az olvasmányainkról? Megosztottuk velük, hogy az micsoda élmény? Magunk mellé engedtük őket, amikor főztünk, mostunk, kertészkedtünk?… Körberaktuk őket kütyükkel. Persze, hasznosak, és a könyvtáros sem fordíthat hátat a technika mindennapokban jelen lévő és nélkülözhetetlenné vált eszközeinek. Azt gondolom azonban, hogy mindent a maga idejében, és tudni kell kezelni is mindezt. Ismerniük kellene a buktatóit, veszélyeit. A mi képességeink vajon vannak-e azon a szinten, hogy bevezessük őket ezen eszközök helyes használatába? Mi magunk tartjuk-e a mértéket és milyenek a mi eszközhasználati szokásaink… szóval hol marad a jó példa? Jól mutatjuk, megmutatjuk-e, mire jó az internet, hogy használják megfelelően, hatékonyan ezt a technikát? Megfelelően segítjük őket a közhasznú, helyismereti információkhoz való gyors hozzáférésben? Megannyi fontos kérdés, szerintem megválaszolatlanul…”
„Könyvtárlátogatás során a polgármester gyakran azzal fogad, bezáratja a könyvtárat, mert nincs látogatottság… mert egész évben kevesen jöttek, mert csak 30-80 eurót hozott a konyhára… Nos, a behozott pénzhez annyit: a könyvtár nem bank. Vagy ha igen, szellemi tőkét tart egyben és ad közre. Ez pénzben nem mérhető, hosszú távú befektetés!”
***
Mit is lehetne ehhez hozzátenni? Talán annyit, hogy a műveltségnek igenis van gyakorlati haszna a mai világban, amikor a tudás versenyelőnyt jelent, ami kemény eurókra váltható. Ennek tudatosításához azonban szemléletváltásra van szükség.
