Néhányan a művészek közül, ülő sor, balról jobbra. Krecsmer-Gergely Mária Terézia, Bánsághi Tibor Vince, Akiram (Schwarcz Mária), Bukai Melinda. Álló sor, balról jobbra: A. Bak Péter, Csémy Olivér, Gróf Lajos, Bugyács Sándor, Kopócs Tibor (Fotó: Berényi Kornélia)

Párkányt és Esztergomot nemcsak a Mária Valéria-híd köti össze, de az a gazdag kulturális és művészeti élet is, amelynek egyik éltetője az 1981-ben alakult Párkányi Képzőművészkör és az 1991-től működő Esztergomi Művészek Céhe közössége. Mindkettőnek alapítója illetve tagja volt dr. Gerstner István párkányi festőművész, akinek örökségét fia, dr. Gerstner Ákos történész ápolja a PRO CULTURE PARKAN non profit szervezet alapítójaként.

Ennek az égisze alatt másodízben hívta életre azt a Duna-menti művésztábort, melyet a festői szépségű Kovácspatakon rendeztek, augusztus 10-18. között. A civil társulás 2005-ben alakult azzal a céllal, hogy felkarolja a Párkány és a régió kulturális és művészeti értékeit, éltesse és továbbörökítse azt.

Dr. Gerstner Ákos, a szervezet vezetője által meghirdetett pályázatra a Duna mindkét partjáról érkeztek művészek. Az alkotótábor szakmai vezetője Kopócs Tibor komáromi művész, festő, grafikus, illusztrátor volt. Komáromból érkezett még Csémy Olivér építész és Bukai Melinda, Udvard községből Krecsmer-Gergely Mária Terézia, Párkányból Bugyács Sándor és Gróf Lajos festőművészek, valamint Németh László fotóművész – mindnyájan a 2006-ban dr. Gerstner István festőművész által alapított Párkányi Városi Művelődési Központ mellett működő Kerületi Alkotó Kör tagjai.

A. Bak Péter alkotás közben (Fotó: Berényi Kornélia)

Az anyaországot a Lábatlanról érkezett A. Bak Péter képviselte, Esztergomból Jablonszky Éva jött, a Budapesti Bánsághi Stúdió munkatársaként AKIRAM (Schwarcz Mária) festőművész és Bánsághi Tibor Vince, a helembai temetőben nyugvó Bánsághi Vince tájfestő unokája.

A művészek hódoltak a táj szépségének és sokan a szabadban festettek, de alkotóműhely is a rendelkezésükre állt. Bármilyen témában és különböző technikával alkottak. Szakmai megbeszéléseken cserélték ki nézeteiket és vitatták meg a képzőművészet gazdag és sokrétű formáit, lehetőségeit.

A Panorama Hotel egy hétig volt otthona a művészeknek, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a Dunára, a Duna és a Garam folyók összefolyására, a Burda hegység nyúlványaira, az esztergomi bazilikára, a Mária Valéria-hídra, jó időben ellátni a Dunakanyarig és a visegrádi fellegvárig.

Alkotás a szabadban, Krecsmer-Gergely Mária Valéria (Fotó: Berényi Kornélia)

Dr. Gestner Ákos elmondta, hogy a művésztábor a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának kisebbségi osztálya és Helemba Község Önkormányzatának támogatásával valósult meg. Az ünnepélyes zárókiállításra decemberben kerül sor a párkányi Párkányi Városi Múzeumban, mely egy újabb kapocs az anyaország és a Felvidék között.