(Fotó: HNonline, archív)

Robert Fico pártjában nem csitulnak azok a hangok, amelyek Robert Kaliňák belügyminiszter és Ján Richter munkaügyi miniszter leváltását sürgetik.

Gondot okoz azonban az is, hogy a kormányhármas tagjai között is több éles szóváltásra került sor a közelmúltban, ami nem tesz jót a koalíciónak. A koalíción belüli egyik éles szóváltás oka Andrej Danko (SNS) házelnök látogatása és felszólalása az orosz dumában, a másik feszültséggócot pedig az Ondrejcsák Róbert (Most-Híd) védelmi államtitkár és a tárca nemzeti párti vezérigazgatója, Ján Hoľko között kialakult szópárbaj okozta.
Ebben a feszült helyzetben kellett volna a Smer szűkebb vezetésének találkoznia. A találkozóra végül november 20-án került sor, de hogy miben állapodtak meg, azt egyelőre csak maguk a résztvevők tudják. Az első találkozójukon ugyanis gyakorlatilag semmilyen megegyezés nem született, Robert Fico nem is volt jelen. A második találkozójuk után szinte azonnal megszólalt Marek Maďarič, a párt egyik alelnöke, kijelentve, hogy kész lemondani a pártbéli tisztségéről. „Lehet, hogy nem mindig tudok ráhangolódni mások véleményére” – fűzte hozzá.

Fico erre úgy reagált, hogy valamennyi alelnöke fel fogja ajánlani a lemondását, hivatalosan azonban ehhez eddig csak Peter Kažimír csatlakozott, ő is csak részben. „Ha reagálni kell arra az irányra, melyet talán mindnyájan érzékelünk, akkor kész vagyok lemondani a tisztségemről…” – mondta.

A webnoviny.sk hírportál meg nem erősített értesülései alapján a smeresek több alelnöke továbbra is Robert Kaliňák és Ján Richter miniszterek leváltását javasolja.

Danko üzenete Lajčáknak

Robert Fico kormányfő eddig még nem igazán foglalt állást Miroslav Lajčák (a Smer jelöltje) külügyminiszter és Andrej Danko (SNS) házelnök vitájával kapcsolatban sem. A külügyminiszter azért bírálta Andrej Dankót és Andrej Kiska államfőt, mert nem egyeztették vele moszkvai, illetve brüsszeli felszólalásaikat.

Andrej Danko a médián keresztül válaszolt Lajčák bíráló szavaira, mondván: „a parlament és egy koalíciós párt elnöke vagyok, és senkitől sem fogok engedélyt kérni arra, hogy üdvözölhessem Oroszországot”. Danko szerint akárki nem kap lehetőséget arra, hogy felszólaljon az orosz parlamentben, és nyomatékosította azt is, hogy valamennyi ott elhangzott szava mellett kiáll, és megtiszteltetés volt számára ott felszólalni.

A Most-Híd és az SNS közötti villongások

Andrej Dankót korábban a Most-Híd képviselője, František Šebej, a külügyi bizottság elnöke is élesen bírálta oroszországi látogatása miatt, miközben emlékeztetett arra, hogy éppen az orosz parlament volt az, amely annak idején jóváhagyta a Krím bekebelezését. „Úgy vélem, hogy (Dankónak) semmi keresnivalója sem volt ott, és a látogatásra nem is kellett volna sort kerítenie” – fűzte hozzá Šebej. Az viszont a jelek szerint nem zavarta Šebejt, hogy Dankót oroszországi kiruccanására a pártelnöke, Bugár Béla is elkísérte. Nem ártana talán párton belül is tisztázni ezt a kérdést.

Már korábban is sor került a Most-Híd és az SNS között súrlódásokra a védelmi minisztériumban. Az olajat a tűzre a tárca nemzeti párti személyzeti vezérigazgatója, Ján Hoľko öntötte, akiről úgy hírlik, valójában ő irányítja a tárcát.

Hoľko kijelentette, hogy Ondrejcsák Róbert (Most-Híd) védelmi államtitkárnak minden információ a rendelkezésére állt a páncélozott járművek vitatott tervezett beszerzéséről, ezt azonban Ondrejcsák a közösségi hálón cáfolta. „Ha valaki hazugságokat terjeszt valakiről, itt az ideje, hogy megmondja az igazat” – reagált Ondrejcsák. A vita Szlovákia nagy volumenű tervezett harckocsivásárlása kapcsán alakult ki, mert a vásárlással kapcsolatban több kétely is felmerült, és a sajtó, valamint az ellenzék szerint a tárca által tervezett vásárlás folyamata átláthatatlan.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)