A találkozó résztvevői (Fotó: KEF)

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) hatékonyan segíti a térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését. A közel húsz tagszervezetből álló fórum összefogását jól mutatja az is, hogy idén 1600 határon túli magyar gazda adományozott búzát – karitatív szervezeteken keresztül – rászoruló határon inneni és túli magyar gyermekeknek a Magyarok Kenyere program keretében.

A KEF mintegy húsz tagszervezetének vezetői a horvátországi Karancs (Karanac) községben tartottak egyeztetést november 9-én. A KEF magyarországi alapítói – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Orosháza és Térsége Gazdakör, a Földművelésügyi Minisztérium – mellett Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, valamint Szlovákiából érkeztek magyar gazdálkodó szövetségek és egyesületek vezetői a találkozóra. A Felvidéket a Gazda Polgári Társulás elnöke, Varga Péter és Mészáros Győző falugazdász képviselte.

A KEF karancsi rendezvényén a szervezetek beszámoltak eddigi és tervezett programjaikról, továbbá köszönetet mondtak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) és a magyar kormánynak is azért, hogy fokozott figyelemmel van rájuk, segítő kezet nyújt nekik. Az unión belüli térségekből érkezettek az EU Közös Agrárpolitikájának reformjával kapcsolatos álláspontjukat is megvitatták. A kárpátaljai és a szerbiai tagszervezettel pedig egyeztettek a regionális együttműködés továbbfejlesztéséről. Győrffy Balázs, a KEF és a NAK elnöke megerősítette: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara minden lehetséges szakmai segítséget megad a határon túli gazdálkodók, gazdaszervezetek számára.

A Kárpát-medencén belüli magyar gazdák összefogásának egyik nagyon jó példája a Magyarok Kenyere program: az egész Kárpát-medencét átfogó kezdeményezés minden rekordot megdöntött 2017-ben. Idén 3900 áldozatkész magyarországi és határon túli magyar gazdálkodó mintegy 600 tonna búzát gyűjtött össze, így – az őrlés után – 360 tonna lisztet juttattak karitatív célokra. A határon túli területek az elmúlt években is aktívak voltak a programban, azonban idén még több, 150 tonna gabonával járultak hozzá annak sikeréhez. Összesen 1600 határon túli gazda állt a kezdeményezés mellé, és adományozott búzát, amely rászoruló határon inneni és túli gyermekekhez jut el kenyér, péksütemény formájában. A program keretén belül a Gazda Polgári Társulás  Kárpátaljára  hat tonna lisztet juttatott el a rászorulók részére.