A konferencia Via Nova-s résztvevői (Fotó: Földházi Árpád/Felvidék.ma)

2017. december 7-e és 9-e között immár negyedszer rendezte meg a Fidelitas a
Visegrádi Nemzetközi Ifjúsági Konferenciát, ezúttal a felvidéki Via Nova
szervezettel közösen. Míg két évvel ezelőtt Kolozsváron, tavaly Kassán, most pedig az eredeti szerződés aláírásának helyszínén, Visegrádon kapott otthont a rangos konferencia, amelyet a Konrad Adenauer Alapítvány is támogatott.

A rendezvény gazdag programmal várta a résztvevőket. A visegrádi országok növekvő gazdasági és politikai súlya az Európai Unióban kiemelt fontosságú. Célunk, hogy
felhívjuk a figyelmet a V4-ek és a szomszédos országok közötti
szorosabb együttműködés jelentőségére, és elősegítsük a kooperációt, ezért
meghívott vendégeink, előadóink között jelen lesznek az
együttműködésben érdekelt hazai és külföldi szervezetek képviselői is.

Európa válaszút elé érkezett, és úgy érezzük, hogy a helyes választ a Visegrádi Együttműködés országai adják meg, a környező államokkal kiegészülve. A konferencia
tervezett témái Európa jövője, a 30 éves Erasmus program, nemzetpolitika, biztonságpolitika, startupok és innováció, valamint a visegrádi együttműködésben rejlő lehetőségek – állt a konferencia meghívóján.

Bocskor Andrea, Csáky Pál és Deli Andor EP-kepviselők (Fotó: Földházi Árpád/Felvidék.ma)

Ennek megfelelően külpolitikai, gazdaságpolitikai és társadalompolitikai előadások és kerekasztal-beszélgetések hangzottak el a háromnapos rendezvényen. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt kerekasztal-beszélgetés a nemzetpolitikai témájú volt, amelyen három Európa parlamenti képviselő, Bocskor Andrea (Kárpátalja), Csáky Pál (Felvidék) és Deli Andor (Vajdaság) vett részt.

A közel kétórás eszmecserén teret kaptak az EU jövőjével kapcsolatos kérdések, a V4-ek és az EU közötti kapcsolatrendszer, valamint hangsúlyosan a kisebbségek helyzete az EU-ban és az EU ezzel kapcsolatos politikája.

A legnagyobb vita akkor alakult ki, amikor Bocskor Andrea tájékoztatta a jelenlévőket az ukrajnai oktatási törvény visszásságairól is. A Fidesz színeiben EP-mandátumhoz jutott képviselő asszony szavaira a szintén jelenlévő ukrán küldöttség fiataljai eléggé éles hangnemben reagáltak. A vitát Csáky Pál vágta el, aki elmondta az ukrán fiataloknak, hogy rosszul értelmezik a hazafiságot. Az igazi hazafiság ugyanis nem az, ha foggal-körömmel védik országuk kormányának döntéseit akkor is, ha azok rosszak. Az igazi hazafiság az, hogy hozzásegítik Ukrajnát az igazi demokratizálódáshoz.

A konferencia résztvevői (Fotó: Földházi Árpád/Felvidék.ma)

„Márpedig az a politikai káosz, amely felé Ukrajna sodródik, épp az ukrajnai fiatal generáció jövőbeli esélyeit rontja leginkább. A kisebbségek jogainak tiszteletben tartását pedig nem azért kell evidenciaként kezelni, mert azt bármelyik nemzetközi szervezet kéri Ukrajnától, hanem azért, mert a kisebbségekhez tartozó polgárok is Ukrajna polgárai, s Ukrajna akkor lesz erős és hatékony, ha minden polgára az ország felemelkedése érdekében fog tudni dolgozni, és nem az egymás elleni küzdelmekben pazarolja el energiáit” – hangsúlyozta az MKP EP-képviselője.

A találkozón döntés született az ügyben is, hogy a jövő évi konferenciát Prágában rendezik majd meg.