Fotó: TASR

Jövő év júliusától a magasabb végzettséggel és legalább 5 év gyakorlattal rendelkező egészségügyi nővérek bére emelkedni fog, áll abban a törvénymódosító javaslatban, melyet a parlament egészségügyi bizottsága december 6-án szavazott meg.

A tervezett béremelés a másodfokú ápolói képesítéssel rendelkező alkalmazottakat fogja érinteni. Minimálisan az előző két év szlovákiai havi átlagkeresetének 1,00-szorosáról beszélhetünk, ami a jelenlegihez képest 20 százalékos béremelést jelent. Tomáš Drucker (Smer-SD) egészségügyi miniszter becslése szerint az intézkedés mintegy 2 ezer nővért érinthet.

Egy életen át tartó foglalkozási modell

„Erősíteni szeretnénk az egy életen át tartó foglalkozási modellt, hogy a nővérek a rendszerben maradjanak, és az eredményeik szerinti javadalmazásban részesüljenek, amiért több gyakorlattal és nagyobb hatáskörökkel dolgoznak” – magyarázta az egészségügyi tárca vezetője, hozzátéve, hogy a jelenlegi rendszerben ez egy meglévő hiányosságot pótolna. „A nővérek magasabb szintű végzettséget szereznek, s ez megteremti a lehetőségét további műveletek gyakorlati ellátásának, de egyúttal nagyobb felelősséggel is jár, s ennek meg kell mutatkoznia a nővérek bérezésében is” – olvasható a munkaanyagban.

Jövőre életbe lép a hatáskörök új szabályozása

A nővérek szakmai kamarája örömmel fogadta, hogy a „minisztérium gondol rájuk”. Egyelőre azonban még nem tudják, hogy a jóváhagyott emelés elégséges lesz-e, ezért átszámolják azt, és csak ezután mondanak véleményt a tervezetről. „Igazság szerint mi többet javasoltunk” – közölte Milan Laurinc, a Szlovákiai Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának részéről.

A minisztérium a szakmai szervezetekkel közösen az egészségügyi nővérek hatáskörének módosítását készíti elő, s azokat tervezik erősíteni, akik szakmai végzettséggel és megfelelő gyakorlattal rendelkeznek. A módosítást követően az egészségügyi nővéreket három csoportba sorolnák majd, az alapellátást végző nővér, a specializált nővér és a haladó gyakorlattal rendelkező nővér kategóriákba. A besorolásuk a hatáskörüktől, végzettségüktől és a megszerzett gyakorlattól függ majd. A hatásköröket illetően ugyan konkrét javaslatot még nem terjesztett be az egészségügyi minisztérium, a tervek szerint azonban a jövő év folyamán már a gyakorlatban is alkalmazni kívánják a jelenleg kidolgozás alatt lévő anyagot.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)