Szeder László Komáromból indult útnak még 2016. május elsején. Saját erejéből, szülei és barátai támogatásával járja a világ zegzugait. December 23-án hatszáz nap után tért haza Komáromba ötödik útjáról. Vele beszélgettünk, akinek utazási szokásai még a sokat látott biciklis társakat is megdöbbentik.
Kerékpárral megtenni sok ezer kilométert, elindulni, megérkezni és megismerni. Egyedül, mégsem magányosan. Nyár a forró Marokkóban, tél a Zöld-foki-szigeteken. Hónapokat eltölteni a Pireneusi félszigeten, aktív vulkánt megmászni, szélviharba keveredni, buja zöld tájakon legeltetni a tekintetet, több hónapnyi út után megpillantani az Atlanti-óceánt. Ezer kilométerenként habzó bort bontani, sátrat állítani, megpihenni egy könyv mellett. Tekerni a biciklit télen-nyáron, az emelkedőkön a kiszótározott szavakat memorizálni, így tanulni meg egy idegen nyelvet. Kínosan ügyelni a „bomzs-faktorra”, fényképezni, dokumentálni.
Szeder László Komáromból indult útnak még 2016. május elsején. Határozott célokkal és világképpel. Jellemzően az egész kapitalista rendszerről lesújtó véleménnyel van és nem hajlandó annak zászlóhordozójává válni. Saját erejéből, szülei és barátai támogatásával járja a világ zegzugait. December 23-án hatszáz nap után tért haza Komáromba ötödik útjáról. Vele beszélgettünk, akinek utazási szokásai még a sokat látott biciklis társakat is megdöbbentik. A nyugat-európai országokat követően az iszlámvallású Marokkóba is eljutott, épp Ramadánkor. Erről és még sok minden másról is kérdeztük. Beszélgetésünk végén az is kiderül, miért választotta élete párjául az országutat.
„Büszke vagyok a függetlenségemre”
Ötödik útján végigtekerte Magyarországot, Horvátországot, Szlovéniát, Olaszországot, San Marinót. Svájc, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Andorra után elért Marokkóba, a Zöld-foki-szigetekre már csak hátizsákkal ment. Hatszáz nap alatt 12 237 kilométert tekert le, de saját bevallása szerint ez egy alábecsült számítás, még nem adta össze pontosan a kilométereket.
Időben ez volt a leghosszabb útja, amelynek célja Portugália volt, ahol több mint fél évet töltött. „Több éve szerettem volna oda eljutni, megismerni alaposan azt az országot és megtanulni portugálul. Többé-kevésbé ezek most sikerültek”.
A nyelv azért is fontos, mert legfőbb álma, hogy eljusson Brazíliába. Ez lesz a következő út, amelyre már most gyűjt a szabadúszó földrajzos – ahogy magát nevezi. A brazíliai út várható időpontjáról röviden fogalmaz: „Amint összejön rá a pénz, az pedig minimum másfél év”. Amikor arról kérdezem, hogy miért nem keres szponzorokat, vagy barátja tanácsát követve, a város pályázati lehetőségeit miért nem használja ki, határozottan fogalmaz: „A szponzor nem azért ad pénzt, hogy te megcsinálj egy ilyen utat, hanem azért, hogy reklámozzad. Én nem fogok senkit reklámozni. Nekem nem ez a dolgom, ahogy egy önkormányzatnak sem az a dolga, hogy az én utazásaimat segítse. Büszke vagyok a függetlenségemre” – zárja rövidre.
Földrajzosként a Velemjáró alkalmazáshoz település enciklopédiát ír a szlovákiai községekről, de évekig a Wikipédia önkéntes szerkesztője volt.
„Elutasítom azt a fajta hisztériakeltést, ami manapság folyik az iszlámmal kapcsolatban.
Eljutottam két afrikai országba is: Marokkóba biciklivel, a Zöld-foki-szigetekre repülővel, mivelhogy mással nem lehet. Ott másfél hónapot töltöttem tavaly januárban és februárban, Marokkóban pedig két és fél hónapot”.
Fantasia-lovasjáték Marokkóban, Rabat környékén (Fotó: Szeder László/Felvidek.ma)
Amikor arról faggatom, milyen érzés európaiként egy muszlim vallású országban eltölteni ennyi időt, vonakodva válaszol. „Röviden lehetetlen elmondani, mert ez egy bonyolult kérdés. Maga az, hogy egy iszlámvallású országban vagy, önmagában is egy óriási kulturális változást jelent. Korábban már jártam Törökországban, de azért ez más” – fejtegeti. Épp a Ramadán idején érkezett Marokkóba, így minden zárva volt napnyugtáig, ezáltal teljesen a feje tetejére állt az élete. „Elutasítom azt a fajta hisztériakeltést, ami manapság folyik az iszlámmal kapcsolatban” – áll ki határozottan a véleménye mellett. Szerinte a politikai mozgalmak között, amelyek az iszlámot tűzték ki a zászlójukra, nem csak terrorista csoportok léteznek. „Marokkóban az Iszlám Párt van hatalmon jelenleg. Egy egyre kevésbé tradicionális, és egyre kevésbé vallásos társadalomban próbálják mindenáron a vallási értékeket érvényesíteni, mindenféle lehetséges eszközzel. Ezt óriási képmutatásnak tartom. De tudnék hasonló példát mondani európai, hasonló irányultságú pártokról, nem hiszem, hogy ez helyi specifikum lenne” – foglalja össze.
Jobboldali fordulat a világban
A témát azzal folytatjuk, majd zárjuk, hogy alapvetően politikai kérdésről van szó. „Van egy reakciós jobboldali fordulat most az egész világban és Marokkóban is, ami tulajdonképpen egy vallási alapokra épülő monarchia, alkotmányosan megerősítve” – hozzáteszi, bosszantó látni a hipokrita hozzáállást „Az iszlámban az alkohol tiltott, ennek ellenére Marokkóban rengeteg alkoholt fogyasztanak. Már abból látni, hogy mennyi üveg hever szerteszét az út mellett, amelyeket az autókból dobnak ki. Viszont Ramadánkor, az egész országban lehetetlen egy doboz sörhöz, vagy egy üveg borhoz jutni. Az ünnep előtt és után hetekkel bezár az összes üzlet, ahol alkoholhoz lehetne jutni, ebből egyébként is kevés van”. Mint mondja, tíz éve még bármelyik üzletben lehetett venni alkoholt, ma már a turisták által közkedvelt helyeken sem. „Ez jól mutatja a folyamatokat. Ugyanakkor rengeteg olyan ember van, akinek nem fontos a vallás, de ezt nem mondhatja ki és azt sem mondhatja, hogy ő nem hisz Istenben – tönkretennék”. A muszlim emberek között pedig mindenféle van, ugyanúgy, mint más vallású, kultúrájú emberek között – jegyzi meg.
Veszélyes Trópusok
Az előző utakról mesélve derül ki, már a harmadik biciklijét „fogyasztja”. Bujna Zoltán mérnök barátja sokat segített az új bicikli tervezésénél, hiszen gyakorló biciklis utazóként kerékpártervezéssel is foglalkozik. A terveket pedig Szépe István, gútai kerékpárépítő öntötte formába, így készült el egy erős, hosszútávra tervezett kerékpár. Útjai során sátorban alszik, vagy ifjúsági szálláson – Európában a legritkább esetben. „Portugáliáig csak Svájcban volt egy vendéglátóm, azon kívül tető alatt nem voltam. A Marokkóban töltött időben sokat sátoroztam, de szálláson is laktam, vegyesen. A Zöld-foki-szigeteken nem nagyon lehetett sátorozni a rossz közbiztonság miatt. Ott többet voltam szálláson, mint sátorban” – mondja szenvtelenül.
Amikor rosszallóan rákérdezek, hogy miért kell olyan helyre menni, ami veszélyes, nagyot sóhajtva, de türelmesen magyarázza: „Ahhoz veszélyes, hogy kint aludjak, de ahhoz, hogy oda elmenjek és bejárjam, ahhoz nem. Vannak sokkal veszélyesebb helyek”. Szerinte a Zöld-foki-szigetek közbiztonsága az Amerikai Egyesült Államok kitoloncolási politikájának köszönhetően romlik. „Olyan, illegális bevándorlók leszármazottait toloncolják vissza, akik életükben nem éltek itt, viszont kiváló gengszterek, és ők importálják a fegyveres bűnözést, amely húsz éve még nem is létezett itt” – fogalmaz. „Azért mentem oda, hogy megismerjek egy egyedi és különleges országot félúton Portugália és Brazília között. Életemben először jártam a trópusokon, a rossz belső közlekedés miatt a kilenc sziget közül csak négyet tudtam bejárni, de azok a legérdekesebbek voltak, a Fogo vulkán-szigetet is beleértve, amelyet meg is másztam.” Ahogy meséli, most először próbálták kirabolni és éppen itt, egy elhagyatottabb útszakaszon. Ez végül nem sikerült, mivel nem volt fegyverük – teszi hozzá.
A Zöld-foki-szigeteken nem nagyon lehetett sátorozni a rossz közbiztonság miatt (Fotó: Szeder László/Felvidek.ma)
Utazásai során könyveket, érméket gyűjt, naplót vezet
Elmondja, útjaira visz magával sátrat, hálózsákot, és mindent, ami a sátorban való alváshoz kell. Tartalék ruhákat, tartalék alkatrészeket, térképeket, könyveket.„Nem vagyok jó érdekérvényesítő pakoláskor. Ha én négy zoknit szeretnék betenni, édesanyám rápakol még négyet, így aztán sokkal több cuccot viszek magammal, mint a legtöbb utazó” – teszi hozzá nevetve.
Nagy súllyal tér haza, mivel megrögzött érmegyűjtő és sok könyvet vásárol az útjai során. „Bármi, ami az érdeklődési körömnek megfelel. Amikor megtanulsz egy új nyelvet, az utolsó korlátok is leomlanak. Ha el vagy zárva a külvilágtól, nagyon sokat olvasol. Német nyelvterületen én például el vagyok zárva, mert németül nem tudok. De ez is szerepel az ötéves tervben” – teszi hozzá, nem véletlenül használva ezt a kifejezést, hiszen mint mondja, politikai világnézete szerint kommunista.
Az út során naplót vezetett, de amikor arról kérdezem, hogy tervezi-e annak publikálását, nagyon egyszerűen úgy fogalmaz, hogy mivel nem képvisel különösebb irodalmi színvonalat – csupán napi jegyzetekről van szó – ezért nem kívánja nyilvánosságra hozni. „Nem gondolom túl érdekesnek a nagy részét” – jegyzi meg, megemlítve, hogy utazásairól, melyeket 2006 óta tett, előbb-utóbb szeretne egy könyvet írni.
Egyedül, mégsem magányosan
Beszélgetésünk során rámutat, országtól függ az is, mennyire érzi magát magányosnak. „Attól függ, mennyire tudok az emberekkel kapcsolatba kerülni. Európában bizony sokszor előfordul, hogy nemigen szól hozzám senki. De azt nem mondanám, hogy magányos vagyok” – idézi fel hozzátéve, sokan megállítják, sok emberrel beszél. „Bujna Zoltán barátom ismerőseinél volt a bázisom Portugáliában, velük a mai napig tartom a kapcsolatot”.
A nyelvtudásáról is erősen kritikusan fogalmaz: „igazán jól csak magyarul tudok“. Tanult szlovákul, angolul, franciául, oroszul, portugálul. Elsősorban azért tartja fontosnak az idegen nyelvek elsajátítását, hogy minél többet megtudjon a különböző országokról. „Ha tudsz franciául, akkor nagyon sokat megtudhatsz az afrikai országokról is. Az orosz is több mint 200 milliós nyelv, ebből kifolyólag rengeteg olyan könyvet is el tudok olvasni oroszul, amelyet magyar nyelvre nem fordítottak le”.
Kérdésemre válaszolva elmondja, a karácsonynak, ünnepnapoknak más jelentősége van útközben.
A Bomzs-faktor
A Szeder László által kreált szó első fele az orosz nyelvből ered és az állandó lakhely nélküli személyeket jelöli – a hajléktalanokat nevezték így a volt Szovjetunió országaiban. Elmondja, hogy a mosakodás nyáron és tavasszal nem gond, kora őszig. „Amikor magas a Bomzs-faktor, akkor okvetlenül meg kell állni 1-2 napra kimosni a dolgokat. Kényes vagyok a személyes tisztaságomra, és ügyelek arra, hogy ne keltsem egy hajléktalan benyomását. A napi mosdás ellenére a ruháknak megvan a szaguk sajnos, mert nem tudod őket sűrűn mosni. Most decemberben nagyon sok gondom volt a hideg időjárás miatt, egymást érték a nehéz napok. A ruhák egyszerűen nem száradtak meg”.
Útjai során az egyik legfontosabb feladatának a fényképezést tartja. „Mindent dokumentálok, minden községről készítek átlagosan 20-30 képet. Igyekszem nagyon alaposan végigfotózni minden települést egy elemes, sokat használt darabbal – teszi hozzá.
Az országút jegyese
Arra a kérdésemre, hogy meddig lehet ezt csinálni, Heinz Stücke, német kerékpáros világutazót hozza fel példának. „1962-ben indult útnak, 2013-ban fejezte be és a világ összes országában járt, 72 éves koráig kerekezett. Lehet, csak szerencséje volt” – vélekedik.
Hosszas beszélgetésünk után kíváncsi lettem a magánéletére, hiszen közel 35 évesen talán már foglalkoztathatja a család, a megállapodás. Meglepett és egyben nagyon meghatott a kendőzetlen őszintesége. „Én majdnem belehaltam egy viszonzatlan szerelembe. Három éven keresztül kínlódtam, mielőtt elindultam volna 2013-ban az oroszországi utamra. Még mindig azt a lányt szeretem. Nem fogok mást keresni, csak hogy legyen mellettem valaki. Harmincéves voltam, amikor sokadszorra mondott nemet. Akkor eldöntöttem, ennyi. Nekem ő az életem szerelme és ha nem lehet velem, akkor itt az országút. Úton leszek, amíg csak élek, és ez azóta sem változott“.
https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1742839415738367
