Nagy harc folyt a pályán (Fotó: samorin.sk)

A hét elején az volt az egyik fő somorjai hír, hogy a helyi női kosárlabdacsapatba visszatért Romana Vyňuchalová, aki két éve a liga legjobb pontszerzője volt. Romana a tavalyi szezon után a török Adana ASKI csapatához igazolt, igaz, csak közvetlenül a helyi bajnokság kezdete előtt, mivel a klubnak anyagi nehézségei voltak.

A Török Kosárlabda Szövetség sokáig nem is engedélyezte, hogy játékosokat igazoljon. Adanában elég forró volt a hangulat, két hónap után kidobták az edzőt, három hét után pedig a helyére érkezőt is. Sőt, ezután a főmenedzsernek is távozni kellett. A játékos végül megegyezett a klubbal, hogy elválnak útjaik, majd visszatért Somorjára, a helyi SBK-ba, mert mint mondja, ide tartozik és meg szeretné hálálni a klubnak, hogy elengedte őt Törökországba.

A hazatérés jó döntésnek bizonyult, hiszen a női kosárlabda extraliga 15. fordulójának somorjai meccsén a hazaiak magabiztosnak tűnő játékkal 66:54-re legyőzték a Nyitra csapatát, a Samaria Sportközpont nézői felállva tapsolták meg ezt a teljesíítményt. Pedig nem volt minden ennyire szép, mint a meccs vége.

„A találkozó előtt minden ideális volt. Nem volt sérültünk, sőt a héten visszatért Somorjára Romana Vyňuchalová. Mindenki somorjai fölényt várt az első perctől kezdve, de a valóság más volt. Rosszul védekeztünk, nem sikerültek a támadások sem” – nyilatkozta Diósi Albert az SBK Somorja mestere a samorin.sk weboldalnak.

A csapat szerencséje, hogy Lenka Slezáriková remekül dobott. Ennek ellenére a második negyedben már 14 ponttal elhúzott az ellenfél. A régi-új szerzemény, Romana Vyňuchalová is sokáig csak szenvedett a pályán, és csak a 14. percben szerezte meg az első pontjait. Mindennek ellenére a lányok fokozatosan feljavultak, s a félidőben már ,,csak” hat pont volt a különbség a két csapat között.

A meccs harmadik negyedének végén még vezetett a Nyitra, de a levegőben volt, hogy nemsokára jön a fordulat. A 32. percben a somorjai Lelkes Juli kiegyenlített, majd Saša Hašková először juttatta vezetéshez a Somorját. Ezek után már felszabadultan játszottak, szinte gáláztak a hazai lányok, melyek az utolsó negyedet 22:6-ra megnyerték.

,,A meccset a feljavult védekezéssel nyertük meg, és pontosabban is dobtunk. Dicséretet érdemelnek a lányok, egy nagyon nehéz találkozót nyertek meg” – fejezte be mondandóját Diósi Albert mester.

SBK Somorja – Nyitra 66:54

Negyedek: 11:15, 19:21, 14:12, 22:6.

Nézőszám: 200.

(samorin.sk/Felvidék.ma)