Január utolsó napján megjelent a Református Újság gyülekezeti tájékoztató idei első lapszáma. A tartalomból válogattunk.

A gyülekezeti lap immár negyedszázados lett. „Lapunk szerkesztősége számára sem közömbös, hogy immár a 25. évfolyam veszi kezdetét ezzel a számunkkal. Hálát adunk ezért a Mindenhatónak, s megköszönjük mindenkinek a bizalmat, hogy írásaikkal, tudósításaikkal hozzájárulnak eredményes munkánkhoz” – olvasható Csoma László évfordulóval kapcsolatos gondolatai nyitányaként a címlapon megjelenő Múlandó és örökkévaló című cikkben.

Az elégedetlenségről és az érdemekről szól a Nem érdem szerint vagyok! És akkor?! cikk. A nők a Bibliában sorozatban ezúttal Bethsabének, Salamon király édesanyjának az életét mutatják be. A Világoldal – Hitről hívőknek rovat ezúttal a legveszélyesebb országoknak jár utána, ahol keresztényüldözések folynak.

Az idei első lapszám is beszámol a gyülekezetek életéről. Többek között olvashatunk a Kiskövesden megtartott presbiteri délutánról. A Barsi Református Egyházmegye Nagyölveden tartotta meg az őszi egyházmegyei közgyűlését. Beszámoltak a 2017-es év eseményeiről, kiemelve a reformáció emlékévéhez kapcsolódó alkalmakat. Ugyanakkor röviden ismertették az idei évre tervezett rendezvényeket, alkalmakat is.

A lap beszámol a Jólészen megtartott adventi evangelizációs napról, valamint arról, hogy hármas szentelés és könyvbemutató volt a szürnyegi gyülekezetben. Kiss Pálné tiszteletes asszony 18 évi szolgálatot követően búcsút vett a farnadi gyülekezettől. Mindamellett a gyülekezeti tájékoztató beszámol több, a reformáció emlékévéhez kapcsolódó alkalomról.

Reformáció Közép- Európában címmel új sorozatot indul. Kiss Endre József bevezető cikke ezt vezeti fel.

Az új év kezdete az összegzések időszaka. Erről szól Csoma Annamária Magyar kulturális és hitbeli élet Dalmáciában a 2017-es évben című írása. Az évfordulók kapcsán a Református Újság is megemlékezik a száztíz éve született Wass Albertről, s visszaemlékeznek a január 8-án elhunyt Tőkéczki László történészre.

Istentől kapott hatalom címmel Szenn Péter horvátországi református püspök január 19-én történt ünnepélyes beiktatásáról is olvashatunk a Református Újságban.