170 évvel ezelőtt 1848. március 15-én az ifjúság 12 pontban foglalta össze a követeléseit, hogy milyennek képzeli el a jövendő Magyarországát. Mint írtam volt, 170 éve annak, hogy a 12 pont megfogalmazódott, és talán nem egészen érdektelen megvizsgálni, hogy mi változott azóta?
Vajon jobbá, vagy csak cinikusabbá vált a világ azóta, amelyik már csak legyint a legnemesebb eszmékre is, amelyek akkor megdobogtatták a márciusi ifjak szívét?
Rögtön az első pont így hangzik:
Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését
Nem lehet véletlen, hogy ez a legelső pont, amivel a petíció kezdődik, mert a márciusi ifjak valószínűleg ezt tarthatták a legfontosabbnak. Egy demokratikus társadalomhoz ugyanis elengedhetetlen a szabad sajtó.
Azonban az elmúlt hetek eseményeinek a fényében, amikor február végén kivégeztek egy újságírót és a barátnőjét, vélhetően a munkája miatt, ez a mondat elég érdekesen rezonál a mai Szlovákia valóságára. És most nem szándékozom az ügy politikai összefüggéseit elemezni, mert azt már sokan megtették, meg különben is, a probléma gyökere mélyebbre nyúlik.
170 évvel 1848 után, és 29 évvel a rendszerváltást követően, mintha mára egyeseket túlságosan is zavarna a sajtó szabadsága. Egzisztenciájukban lehetetlenítenek el újságírókat, sajtóorgánumokat támadnak, amelyek nem az ő szájízük szerint írnak.
Említhetném azonban a legnagyobb közösségi portál veszélyes gyakorlatát is, amely figyeli a felhasználók politikai meggyőződését, és csak azokat a híreket engedi a hírfolyamukba, amely egybevág azzal. Ez a gyakorlat pedig roppant veszélyes, mert megakadályozza a felhasználókat, hogy az övékétől eltérő véleményekkel találkozzanak, és elhiteti velük, hogy igenis az ő meggyőződésük az egyedül helyes, és mindenki, aki másként gondolkodik csakis hülye lehet, vagy pedig még rosszabb.
Ezért van az, hogy egyesek annyira agresszíven nyilvánulnak meg az övékétől eltérő véleményekkel, és azokkal szemben, akik nem ezt a véleményt hangoztatták. Hányszor voltam tanúja olyan „vitáknak”, amelyek személyeskedésben, a másik gyalázásában merültek ki. Egy végtelenül önző és cinikus világban élünk, ahol még a másik embert se tiszteljük, nemhogy a véleményét.
170 év távlatából tehát megállapítható, hogy a sajtószabadság olyan kívánság, amiért ma is, és előreláthatólag még sokáig, naponta meg kell küzdeni, és áldozatokat hozni érte.
