(Fotó: samorin.sk)

Győzelemmel kezdte a somorjai SBK női kosárlabdacsapata a szlovák I. női kosárlabda-extraliga rájátszásának negyeddöntő mérkőzését, hiszen hét ponttal győzni tudott a poprádi csapat otthonában. A két győzelemig tartó párharc első felvonása után a somorjai lányok 1:0-ra vezetnek.

Nem sokan számítottak arra, hogy az SBK eljut idáig, hogy a csoport 5. helyén végezzen, de végül sikerült. Ez pedig azért is volt fontos, mert így a 4. helyezett poprádiakkal kerültek össze a somorjai klub lányai.

A csapat remekül védekezett, és valójában ez a tény volt a különbség a két csapat poprádi meccsén. Jól kezdtek, s az első negyedet tíz ponttal meg is nyerték, így a hazaiaknak kellett „futniuk” az eredmény után. De a vendégek okos, taktikus játékkal egészen a meccs végéig kezükben tartották az előnyt.

„Teljesen megérdemelten győztünk“ – nyilatkozta Suja Tímea, a csapat játékosedzője „Örülök a győzelemnek, hiszen az idegenben játszott első meccs nagyon nehéznek ígérkezett. Szerintem a siker főleg a jó védelmünknek köszönhető. Ami engem illet, a fő feladatom az ellenfél osztogatóinak védelme volt, ez többé-kevésbé sikerült is. A hazai meccs sem lesz könnyű, mivel a Poprád keményen küzd, de remélem, végül mi kerülünk ki győztesen és ezáltal továbbjutunk“ – nyilatkozta a Felvidek.ma portálnak Lelkes Júlia, a csapat somorjai válogatott játékosa.

Ha hazai pályán ismét győzünk, akkor elődöntősök leszünk. Remélem, megint kijön a lépés – zárta a beszélgetést Suja Tímea. A mai második negyeddöntős meccs 19 órakor kezdődik a Samaria Sportközpontban.

Poprád – SBK Somorja 47:54 (23:31)

Negyedek: 9:19, 14:12, 10:15, 14:8

Nézőszám: 150

SBK Somorja: Beronja 12, Suja 10, Vyňuchalová 8, Slezáriková 7, Lelkes J. 5, Marcová 5, Hašková 4, Theiner 3, Krajčovičová.

(samorin.sk/Felvidék.ma)