„Újabban a nyilvános halottgyalázás különös módját eszelték ki. Az elhaltnak, amikor már nem tud ellene védekezni, szobrot állítanak, nevére emlékbizottságot állítanak fel, még bélyegeket és érmet is készítenek és utcát is neveznek el róla.
Te nagyon jól tudod, hogy nem vagyok nagy ember s ezért a nagyságnak járó gyalázat engem nem illet meg. Végrendeletileg meghagyom tehát, hogy rólam emlékkönyvet ne adjanak ki, barátaim rólam ne írjanak megemlékezést, fölöttem ne tartsanak gyászbeszédet, utcát vagy teret rólam ne nevezzenek el, arcképemet ne fessék, szobromat ne faragják meg, díszsírhelyet nekem ne adományozzanak, s nevemet ne használják fel arra, hogy költői nagydíjakat tűzzenek ki.” (Summa Philosophiae Normalis)
Pár héttel ezelőtt, Hamvas Béla születésnapja közeledvén, cikket írtam, melyben azon méltatlankodtam, hogy mennyire nem becsüljük meg nagy szülöttünket. Többek között azt is írtam, hogy Hamvas Bélának Felvidéken tudtommal egyetlen szobra sincs.
Azonban a cikk megjelenése után hívták fel a figyelmemet a fentebbi Hamvas idézetre, amiben lesújtó véleményt mond a „tiszteletadás” ezen formájáról.
Ha én odáig nem is mennék, mint Hamvas, hogy a szoborállítást halottgyalázásnak nevezzem, de mindenképpen pótcselekvésnek érzem az utókor részéről, ezért is írtam idézőjelben a tiszteletadás szót. Letudandó, kötelező feladat a szellem emberének szobrot állítani, amit majd meg lehet koszorúzni az évfordulókon, utcákat és díjakat nevezni el róla stb.
Az utókor „tisztelgése” a szellem embere előtt ugyanis a legtöbb esetben ízléstelenségbe fullad, és erre sajnos Hamvas esetében is van példa. Wiener Sennyei Tibor a Drót kulturális portálon írta meg, hogy a Hamvas-fürt elnevezésű borászati díj „arculata” egy Miska-kancsó, amely Hamvas Bélát ábrázolja, nyilván A bor filozófiája című művére utalva. Azonban az is nyilvánvaló, hogy Hamvas szellemiségével szöges ellentétben áll ez a „jópofa” alkotás.
Nyugodtan nevezhetnénk akár halottgyalázásnak is
Merthogy a szellem emberének mégiscsak a szellemi hagyatéka a lényege. Az, ami ő volt, nem pedig az arcmását kőbe faragni.
Nem tudom például, hogy Hamvas mennyire van jelen az oktatásban. Mikor hallanak róla a gyerekek először az iskolában? Hallanak-e róla egyáltalán?
Félreértés ne essék, nem azt akarom, hogy például a Karnevál szerepeljen a kötelező olvasmányok között, de a középiskolás diákok már megismerkedhetnének azzal, amit Hamvas például az erkölcsről ír. El tudnám képzelni, hogy egy irodalomórán ez legyen a téma, és utána a gyerekek dolgozatot írjanak róla.
Úgy gondolom, hogy mindnyájunknak hasznára válna, ha végre felfedeznénk Hamvas Bélát, egyet közülünk, akire méltán büszkék lehetünk.
