Soóky László Egy disznótor pontos leírása (Fotó: Dialóg)

Soóky László Egy disznótor pontos leírása című darabja a debreceni Deszka Fesztiválon vendégszerepel majd április 6-án. A Dialóg nonprofit szervezet 2017. június 17-én mutatta be Soóky László Egy disznótor pontos leírása című mesélőszínházi előadását Lajos András rendezésében és előadásában.

Az előadás egy disznóölés tragikomikus pillanatait használja keretként arra, hogy a szabadság lehetetlenségéről, történetileg az 1968-as eseményeket követő konszolidációs időszakról beszéljen. A darab a Dialóg azon tervezetének a folytatása, amely A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönddel kezdődött (rendezte és előadta: Benkő Géza), s melynek célja, hogy teret biztosítson azoknak a szlovákiai magyar drámáknak, melyek régiónk, közösségünk múltjáról vallanak.

Az előadást nagy sikerrel játszották a Jókai napokon, a Gombaszögi Nyári Táborban, a zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon, valamint országszerte több településen Felvidéken. Sőt, a Miskolci Nemzeti Színház is befogadta három előadás erejéig, most pedig fontos állomásához érkezett: meghívást kapott a 12. alkalommal megrendezésre kerülő Deszka Fesztiválra, a kortárs magyar színművek seregszemléjére Debrecenbe.

A kortárs magyar drámák seregszemléjén, melynek a Csokonai Színház ad otthont, 2018. április 6. és 14. között huszonöt kortárs magyar szöveget bemutató előadást láthatnak az érdeklődők. A válogatás ezúttal kiterjedt az egész Kárpát-medencére, így három romániai (Hatházi András-Tom Dugdale: Tizenöt próbálkozás a színészetre; Körmöczi-Kriván Péter: Kapufa és öngól; Vakok), egy szerbiai (Háy János: Kemping) és egy szlovákiai (Soóky László: Egy disznótor pontos leírása) előadás is látható lesz a fesztiválon az anyaországból érkező tizenkét vidéki és hét fővárosi produkció mellett.

Már hagyomány, hogy a fesztiválra évről évre idegen nyelvű előadások is érkeznek. Az idén egy Poznanból meghívott lengyel nyelvű előadásban láthatja az érdeklődő közönség gyökeresen más nézőpontú feldolgozását annak a szövegnek, amely a tavalyi DESZKÁ-n magyar nyelven, egy katartikus erejű szatmárnémeti előadásban mutatkozott be (Visky András: Pornó).

Az utóbbi évek során igen népszerűvé vált kortárs magyar szerzők gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató GÖRDESZKA programfelületen az idén kilenc előadással találkozhatnak a nézők, közülük kettő osztálytermi komplex nevelési profillal készült (Mikó Csaba: A száműzött herceg, Kalapos Éva: Massza).

Soóky László Egy disznótor pontos leírása című mesélőszínházi előadása a fesztivál nyitónapján – 2018. április 6-án kerül bemutatásra a Deszkán, a nagy érdeklődésre való tekintettel két alkalommal, 19.00 és 22.00 órától.