Május elsején Szent Józsefet, Jézus nevelőapját, a munkások védőszentjét ünnepli a katolikus egyház, akit példaképül állít a munkások elé. A Szentírás szerint az alkotó munka az istenképűség jele. Az ember az istenképűségét, az abból fakadó emberi méltóságát úgy éli meg, hogy dolgozik, alakítja a világot, amelyben él.
Szent József napjának május elsejéhez való kötődése az 1955-ös esztendőhöz kapcsolódik, amikor a római katolikus egyház is csatlakozott a világ dolgozóihoz azzal, hogy május elsejét XII. Piusz pápa Munkás Szent József emléknapjává nyilvánította, és így ez a nap katolikus ünnep is lett. Korábban a szent tiszteletének hónapja általában március volt. Munkás Szent József egyébként az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, valamint a tímárok védelmezője.
Szent József valószínűleg Kr. e. 30 körül született. Ereklyéi nem maradtak meg, sírja feltételezhetően a názáreti Angyali üdvözlet-bazilika alatti barlangban volt, vagy a jeruzsálemi Jozafát-völgyben. Máté és Lukács evangéliuma szerint Názáretben lakott, Dávid nemzetségéből származott. Jegyességre lépett a fiatal Máriával, ám mielőtt házasságra léptek volna, jegyese áldott állapotba került. Megrendült, de álmában üzenetet kapott, hogy vegye feleségül Máriát és vállalja a születendő gyermeket.
József kapcsolata Jézussal egyedülálló volt. József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. És Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén.
Az angyal álomban világosította fel arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként feltehetőleg nem élt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet.
