Az Érsekújvári járás északi szegletében fekvő nagyközség mindig is a népművészetéről, csoportjairól volt híres. Sajnos, az ott élő magyarság létszáma félelmetesen fogy, leginkább az asszimiláció miatt, és Nyitra város közelsége szippantja be az ifjakat.
Mégis hál‘ Istennek napjainkban is vannak akik őrzik a múlt értékeit, tisztelik az elődöket, s a gyönyörű népviselet, hagyományok, énekek most is feltűnnek, felcsengenek a kultúrház falai között, vagy a közelmúltban épített szabadtéri színpadon.
Oly erő, kitartás, céltudat, nemzettudat van a maroknyi Csemadok vezetésben, hogy igényes, színvonalas programjaikban, az anyanyelvüket már nemigen beszélő ifjak is szerepelnek.
Száraz László fiatal vállalkozó egész családjával vezérli, vezeti a Csemadok helyi szervezetét, szerepel, szervez, pályázatot ír, és folytat mindent, amit rájuk hagytak az elődök.
Száraz Márk egy még fiatalabb vezéralak, kiskorától a színpadon van édesanyjával együtt, most már feleségével és az apró két csemetéjével. Mikor régi találkozásunk örömére megkérdeztem, hogy mit dolgozik, miből él, csak mosolygott egyet, s azt mondta: a Csemadokból. Persze, nehogy elhiggye valaki, hogy a vénánkban csörgedező, magyarságért 15 000 napot (így összegezték az éneklőcsoport múltját) vállaló önkéntesek megélnének a Csemadokból. S nem panaszkodnak, boldogok, hogy van még közönség, vagy még három tánccsoportjuk (50 szereplővel), és negyven éve, előbb női, majd vegyes énekkaruk.
Őket ünnepelték az elmúlt hétvégén. A női éneklőcsoport 1978-ban alakult, majd rá nemsokára a férfiak is csatlakoztak. Azóta hol külön, de vegyesen is énekelnek. Számtalan fellépés, sok-sok siker és csodálatos helyi, tájegységi népdalok kerültek elő a régmúlt időkből. Számtalan aranysávos, első díjas elismerést kaptak itthon és a Kárpát-medence különböző fesztiváljain, versenyein.
A csoport fő jellemzője a vidámság, a jó hangulat, és a komoly felkészültség, s persze csupa jó hangú tag. Vezetőjük Száraz Mária, aki maga is több évtizede tagja az énekkarnak, de vannak közöttük még alapítók is.
A nagykériek gyakran családostul ott vannak a különböző hagyományőrző csoportokban. A szülők az énekkarban, vagy citerazenekarban, a gyerekek , ifjak a kis és nagy Mórinca tánccsoportban.
A jubiláló énekkar a templomi ünnepeken is a legszebb egyházi énekekkel gazdagítja az ünnepek hangulatát.
Ha az iskolára terelődik a szó, elkeseredve mondják, hogy válságban van az egykori nagylétszámú iskola. Nemcsak demográfiai oka van ennek, de a fiatal szülők, gyakran meggondolatlanul az érvényesüléssel érvelve szlovák osztályba íratják gyermekeiket. Majd ahogy cseperednek a Csemadok tánccsoportjában találják meg igazi helyüket, még a magyarul már nem beszélő diákok is.
A jubileumi ünnepségre ugyancsak meghívták a környékbeli népművészeti csoportokat. Mintegy 150 szereplő három órán keresztül szórakoztatta a hálás közönséget. Az ünnepelteket mind a vendégek, mind a helyiek köszöntötték, ajándékcsomaggal kedveskedtek nekik. Száraz Márk név szerint is megemlékezett az egykori alapítókról, akikre hálával és tisztelettel gondolnak mindig, és utódaik, hozzátartozóik közül többen ma is a Csemadokban szorgoskodnak.
Az est éjszakába nyúló mulatozással, énekléssel folytatódott, mert együtt lenni jó, és a közösségben örömüket, bánatukat is megosztják – mondta el a színpadon is ifjú Száraz Márk, a férfikórus vezetője.
A sok kis népviseletbe öltözött csemete a színpadon és a szülőkkel, arra adott reményt, hogy Nagykéren lesz utánpótlás a hagyományok őrzésében.
