Iván Tamás és Juhász Bálint (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Július 5-én, a Martosi Szabadegyetem második napján a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége jóvoltából került sor a „Gazdaságélénkítés a Kárpát-medencében” című kerekasztal-beszélgetésre. Az asztalnál három fiatal folytatott eszmecserét tapasztalataikról, véleményeikről, sikereikről.

Elsőként a HUNINEU Alapítványt képviselő Szabó Ádám elmondta, miért fontos, illetve miért prioritás a magyar kormány számára a külhoni magyar gazdaságfejlesztési programok működése. Hangsúlyozta, hogy az ő tevékenységükhöz is nélkülözhetetlen, hogy a külhoni magyar érdekek erősek legyenek, ehhez pedig elengedhetetlen a magyar kormány által újonnan beindított gazdaságfejlesztési programok sikeres működése.

A kerekasztal helyszíne (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Iván Tamás, a felvidéki gazdaságélénkítő programot irányító Baross Alapítvány ügyvezetője, aki egyben a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke, elmondta, hogy Vajdaság volt a legelső ország, ahol strukturálisan elindult a gazdaságfejlesztő program (ők már az ötödik kör végén járnak). Nálunk, Felvidéken a múlt évben indult el első körben és a támogatás főleg a mezőgazdászokat érintette. Örvendetesnek tartja azt a tényt, hogy (amellett, hogy az iskolák megtartása prioritás kell, hogy legyen, és a civil szervezetek és az egyház támogatása nélkül nem lehet nemzetépítésben gondolkodni) a magyar kormány felismerte azt, hogy szükség van arra is, hogy a külhoni magyarok gazdaságilag is meg tudjanak maradni, erősödni, és nem utolsósorban, hogy a fiatalok a szülőföldjükön boldoguljanak. Tamás elmondta, hogy egy fiatal vállalkozás esetében az első pár év a kritikus, és az esetek többségében megszűnéssel végződik. A Baross Alapítvány ahhoz járul hozzá, hogy a fiatal vállalkozás ne szűnjön meg és ezek a vállalkozások életképes pályára álljanak.

Érdeklődők (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Iván Tamás után Juhász Bálint, a délvidéki gazdaságélénkítő programot irányító Prosperitati Alapítvány igazgatója kapott szót. Elmondta, hogy a gazdaságfejlesztés nemzetpolitikai eszköz. A gazdaságfejlesztési programok sikerességét három feltételhez kötötte:

– a magyar kormány szándéka – mely felismerte, hogy szükséges elindítani a külhoni gazdaságfejlesztő programokat,
– helyi kezdeményező – a Felvidék esetében a Magyar Közösség Pártja –, mely képes menedzselni ezeket a programokat, valamint a
– befogadó ország készsége és akarata.

Iván Tamás és Juhász Bálint zárszóként elmondták, hogy mindketten bíznak a programok sikeres folytatásában és remélik, hogy egymást erősítve a külhonban olyan eredményeket tudnak majd elérni, amelyek segítik és biztosítják a külhoni magyar fiatalok számára a szülőföldjükön való boldogulást.