A 2004-es decemberi népszavazás fájdalmas kudarcát sokan úgy értelmezték, hogy az „anyaország” megtagadta határon túlra szakadt magyarjait. Voltak azonban egyesek, mint például Benkei Ildikó, a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának kiváló szerkesztő-riportere, aki úgy látta, hogy a kesergés tovább rontaná a helyzetet, ezért cselekedni kell.
Minthogy riportútjain folyamatosan járta a Kárpát-medencét, megtapasztalta az erdélyi, felvidéki, délvidéki, stb. valóságot. Felismerte, hogy hosszú évtizedek után ismét Vasárnapi Iskolát kell szervezni: a legnehezebb helyzetben élő, szórványban, anyanyelvi iskola nélküli gyerekekhez el kell vinni a hétvégeken azokat az ismereteket, melyek megalapozzák magyarságtudatukat, bepillantást nyújtanak történelmünkbe, feltárják anyanyelvünk kincseit.
Így alakult meg Benkei Ildikó vezetésével a Vasárnapi Iskola, az az önkéntes tanárokból álló mozgalom, amely kéthetenként csapatokat indít a határon túlra, hogy az ottani falvakban szombat délután és vasárnap délelőtt tanítsák-neveljék a magyar gyermekeket. Mindez a helyi református lelkész és más segítők közreműködésével történik; ők tudják, hogy Benkei Ildikó nem csak kiváló riporter, hanem nagyszerű ember is.
A Vasárnapi Iskola tanárcsapatát alkotó pedagógusok részéről örömmel vállalt és megélt áldozat, hogy fárasztó hazai heti oktató-nevelő tevékenységük után szombaton autóba ülnek és vasárnap este érnek haza, hétfőn pedig pihenés nélkül dolgoznak tovább a munkahelyükön. Ezt tapasztaltam szeptember 22-én és 23-án rendezett összetartásukon Egerben, ahová Molnár Imrét, kiváló Esterházy János kutatónkat, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatóját, és engem is meghívtak.
Molnár Imre vetített képekből és tényekből összeállított Esterházy-portréja után szinte bizonyosnak látszik, hogy a Vasárnapi Iskola csapata is meglátogatja majd az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontot. (Én a keszthelyi Balaton Akadémia kiadásában megjelent: Egy mondat című könyvemet mutattam be.)
A két nap folyamán ritkán tapasztalt emberi megnyilvánulásokkal találkoztam a Vasárnapi Iskola közösségében. Ezek a magyar emberek tisztelik és becsülik egymást, őszinték, forrón szeretik a nemzetüket, folyamatosan képezik magukat, – és rendszeres határon túli utazásaiknak köszönhetően is – jól ismerik a valóságot, a Kárpát-medencei állapotokat.
Napjainkban alapítványként működnek – elnökük Károly atya; – vannak szponzoraik, sikeresen pályáznak, és elnyerték a magyar szellemi becsületrendnek is nevezett Magyar Örökség-díjat. (Benkei Ildikó munkáját családtagjai is segítik.)
Egerben mindig köszönti őket Habis László polgármester, s az összetartás megnyitóján beszédet mond a kormány képviselője – idén pl. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos köszönte meg példamutató munkájukat.
Minden összetartás izgalmas eseménye a „borvacsora” . Idén a Kaló Juli és Hegyi Ádám pincészetében érlelt pompás nedűket ízlelhették meg a tanárcsapat tagjai.
Kívánjuk, hogy a jövőben is ilyen hűségesen viszonyuljanak a nemzetünkhöz, hiszen „A történelmi hibák és mulasztások felett nem sopánkodni kell, hanem azokat szeretetteljes munkával helyre kell hozni.”
