Libai Erika nővérke és Vrezgó Erzsébet doktornő (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

„Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat díjátadó gáláját immár nyolcadik alkalommal rendezték meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkársága által meghirdetett pályázatot azzal a céllal szervezi meg minden évben, hogy a hálás betegek segítségével megtalálják a Kárpát-medence legjobb háziorvosait és munkatársaikat.

A páciensek idén több mint 300 jelöltre adták le az ajánlásukat, amelyek a jelöltek emberségét emelték ki, elismerést hozva nekik a versenyben való részvételhez.

A jelöltek közül a zsűri tíz magyarországi és tíz határon túli történetet – praxist választott ki, melyekre az www.evpraxisa.hu internetes portálon lehetett szavazni. A Felvidékről a nagymegyeri származású MUDr. Vrezgó Erzsébet doktornőt ajánlották a lelkes szülők és páciensek. A doktornő a második helyezettje lett a határon túli praxisok versenyének.

Az elnökség a díjátadási gálán (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A szervezők tájékoztatása szerint közel 50 ezer szavazat érkezett több mint 500 városból, köztük többek közt Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Hollandiából, Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból is regisztráltak voksokat.

A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a szakma fontosságára és arra, hogy aki ezt a pályát választotta, általa megbecsülést érezzen. Tisztességes magyarságtudattal végzik a dolgukat, amely épp annyira megbecsülendő, mint a szakmai tudás. Az együttműködés összeköt minket, hiszen minden alkalommal túllépjük Trianon határait, mert a közösség egységet alkot.

Tóth Róbert, az Egis kereskedelmi igazgatója (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A díjátadó gálán sor került a zsűri szempontjainak ismertetésére, majd a díjakat a zsűri képviseletében dr. Horváth Ildikó és dr. Farsang Csaba professzor adta át.

Az idei év praxisa díj határon túli nyertesei: első helyezett dr. Cuzic Melinda (Szováta – Erdély), a második helyezett dr. Vrezgó Erzsébet (Nagymegyer), a harmadik helyezett  pedig dr. Széles Czézár Júlia (Csíkszereda – Erdély). Kiváló helyezettek: dr. Bújdosó Erzsébet (Tarnóc – Kárpátalja), dr. Erdő Szabolcs (Brassó – Erdély), dr. Finna Judit (Marosvásárhely – Erdély), dr. Kovács Mihály (Visk – Kárpátalja), dr. Mihajlec Gréta (Ungvár – Kárpátalja), dr. Szabó Erika (Tiszasalamon – Kárpátalja), és dr. Szabó Zoltán (Marosvásárhely – Erdély).

A rendezvényen jelen volt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár is (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A magyarországi jelöltek között első helyezett lett  dr. Csullag Zsolt (Györe), a második helyezett dr. Molnár Károly  (Mezőkövesd), a harmadik helyezett pedig dr. Lavicska Enikő (Budapest). Kiváló helyezettek: dr. Altsach Rita (Újszilvás), dr. Gulyás Gábor (Nyíregyháza), dr. Nagymihály Sándor (Sándorfalva), dr. Németh Csilla (Arló), dr. Nikolits Ilona (Budapest), dr. Perneczky János (Nyírmihálydi), valamint dr. Sojlekova Anna (Kecskemét).

Sasvári Sándor színművész a közkedvelt Kárpátok között című dalt is előadta (Fotó:Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A rendezvény résztvevőit a szervezők egy zenés műsorral lepték meg. Sasvári Sándor Jászai Mari díjas színművész  zenés műsorával elkápráztatta a hallgató közönséget.

A versenyben résztvevők értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak, aminek eredményeként az Innomed Medical Zrt. révén 2 EKG, valamint 6 pulzoximéter talált gazdára. A Béres Gyógyszergyár Zrt. képviseletében Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke értékes vitamin- és ajándékcsomagokkal örvendeztette meg valamennyi nyertest.
Tíz orvos, azaz 5 hazai és 5 határon túli orvos részére az Egis Gyógyszergyár 100 ezer forintos továbbképzését biztosított. Az utalványokat Tóth Róbert az Egis kereskedelmi igazgatója adott át, amely a nyerteseknek egy belföldi konferencián történő teljes részvételének költségét jelenti.
A Berlin-Chemie / A. Menarini Kft. 50 ezer forint ajándékutalványt adott négy nyertesnek, az Omron Hungimpex Kft. pedig nyolc vérnyomásmérővel, a 77 Elektronika tíz vércukormérővel jutalmazza az első öt-öt helyezettet, a Hotel Vécsecity négycsillagos kastélyszálloda pedig egy három éjszakás wellness hétvégét biztosít valamelyik határon túli nyertesnek és partnerének.