Denisa Saková, Peter Pellegrini (Fotó: Sita)

Denisa Saková belügyminiszternek az állam és annak külföldi, illetve hazai megítélése érdekében, sőt, a saját jó hírneve érdekében is le kellene mondania, olvasható az SaS, az OĽaNO és Boris Kollár Sme rodina nevű pártjának közös állásfoglalásában.

Az állásfoglalás értelmében a belügyminiszter többször is tagadta, hogy múlt év júliusában a szlovák kormánygép fedélzetén tartózkodott volna a Németországból elhurcolt vietnámi állampolgár, Trinh Xuan Thanh. „Mindezt a német nyomozó hatóságok megállapítása ellenében mondta, amelyek rámutattak a szlovákiai nyomra, sőt, annak ellenére is, hogy a vietnámi kormány nem tudott a szlovák külügyminisztériumnak magyarázatot adni arra, milyen más úton juthatott volna az elhurcolt Thanh Vietnámba, s állítása mellett kitartott még akkor is, amikor olyan információk szivárogtak ki a szlovák rendőrségtől, hogy a vietnámi küldöttség hirtelen látogatása az emberrablás fedőakciója volt csupán” – állapítják meg az ellenzéki pártok.

Az ellenzék szerint a miniszter érdekellentétben van, s úgy viselkedik, mintha az egész összeesküvés része lenne. Mivel önszántából nem hajlandó lemondani, az ellenzék Peter Pellegrini kormányfőt szólítja fel a leváltására.

A hét elején a Denník N napilap értesített arról, hogy két rendőr vallomást tett a szlovák nyomozók előtt, miszerint látták, amint a szlovák kormánygépbe cipelik Trinh Xuan Thanht. A Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője, Michal Šúrek is megerősítette, hogy az állítólagos vietnámi emberrablás ügyében büntetőeljárást indítottak.

Az ügyet szlovák félről a Pozsonyi Kerületi Ügyészség felügyeli, a nyomozók munkáját három ügyész kíséri figyelemmel. A vietnámi polgárt még múlt nyáron hurcolták el a szlovák kormánygéppel. Az akkori belügyminiszter, Robert Kaliňák (Smer-SD) Szlovákia bármilyen tudatos részvételét tagadja az emberrablásban.

Az állítólagos emberrablási ügyet a szlovák bűnüldöző hatóságok is vizsgálják. Az ügyön a Legfőbb Ügyészség is dogozik, német és cseh kollégáikkal együtt.

(SITA/Felvidék.Ma)