Az idei halottak napja váratlan, kellemes meglepetéssel is szolgált Komáromban: a tavaly januárban leleplezett Aranyember-szobor talapzatáról néhány mécses is szórta fényét! Gáspár Péter alkotása a belváros azon pontján található, melyen hajdanán a Magyar Területi Színház 1952 október elsején működni kezdett.
A környezet az eltelt évtizedek alatt teljesen megváltozott – a színház épületét lebontották, a térségben lakótelepi tömbházak sorjáznak. Az Aranyember az utca elején megmaradt kis füves térség „lakója” lett, hogy örök időkre emlékeztessen Jókai Mór regényének híres szereplőjére, és arra, hogy a magyar színi kultúra túlélte a hazai magyarság teljes jogfosztottságának korszakát, és ismét szolgálhatja közönségét.
A szobor márvány talapzatán az első társulat tagjainak neve olvasható, így például Fellegi Istváné, az első igazgatóé, Konrád Józsefé, Király Dezsőé, Udvardy Annáé, Siposs Jenőé, Turner Zsigmondé, Bugár Béláé, Tarics Jánosé, Gyurkovics Tiboré, és a még élő Ferenczy Annáé és Lőrincz Margité.
A szoborállítás Konrád Márta, Konrád József későbbi színházigazgató özvegye kezdeményezésére, a TEÁTRUM polgári társulás támogatásával, komáromiak, környékbeliek és más, a nemzetükhöz hűséges adományozók segítségével valósult meg. Az idén megjelent első mécsesek arra figyelmeztetnek, hogy ismerjük meg alaposabban múltunkat, s jövőre már tervezetten vonuljunk mécsest gyújtani az Aranyemberhez.
Az évtizedek folyamán színre lépett újabb és újabb nemzedékek tagjai talán el sem tudják képzelni, mit jelentett az 1952-ben megalapított Magyar Területi Színház léte, és mit vállaltak – óriási lelkesedéssel és hittel – azok a színészeink, akik rendületlenül járták a magyarok lakta településeket, hogy szórakoztassák és neveljék népünket.
Ma már hihetetlennek tetszik, hogy autóbuszaik gyakran elakadtak a korabeli silány utakon, és az étkezésüket is maguknak kellett megoldani. Rendszeresen előfordult, hogy fűtetlen termekben, kis színpadokon játszottak. Mégis örömmel szolgálták hivatásukat, mert a magyar szóra kiéhezett közönség szeretete feledtette velük a nehézségeket.
Reméljük, jövőre több mécses fénye fejezi ki hálánkat színészeink hősi helytállásáért, és lassanként hagyománnyá válik az emlékezés.
