Miután három évvel ezelőtt a Magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta, hogy március 27-ét nyilvánítsák Rákóczi-emléknappá, az idén ezen a napon Vejkey Imrével, a KDNP frakcióvezető-helyettesével együtt az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomnici Zoltán javasolta, hogy 2019-et nyilvánítsák Rákóczi-emlékévvé.
Azzal, hogy kedden Semjén Zsolt kormányfőhelyettes Németh Szilárddal a Magyar Országgyűlés elé ezt határozati javaslatként terjesztette be, és a magyar törvényhozás elfogadta, elmondható, hogy a kezdeményezést siker koronázta. Lomnici Zoltánt ezzel kapcsolatban a cikk szerzője kérdezte.
Miért jó, hogy erre most végül sor került?
Az már önmagában is tragédia, hogy Trianon hatalmas területeket vett el tőlünk, de – különösen a határon túli területeken – a múltjától is megfosztotta az ott élő magyarságot!
A szomszédos államok történelemoktatásában meg sem említik azokat a történelmi személyiségeket, amilyenek például Szent László, Mátyás király, vagy például az Aranycsapat tagjai voltak, pedig mindannyian erőt adnak minden magyarnak a Kárpát-medencében, hogy a mindennapos megpróbáltatásokat elviselje.
II. Rákóczi Ferenc élete, aki a leghosszabb ideig tartó magyar szabadságküzdelmet volt képes vezetni, azért is példamutató, mert annak ellenére képviselte megalkuvás nélkül immár az emigrációban is a magyar szabadság ügyét, hogy ennek következményeként valamennyi magyarországi birtokától megfosztották! Nincs olyan magyar település, ahol ne tisztelnék!
Személyisége ma azért különösen alkalmas az integráló szerepre, mivel a Felvidéken született, jövőre lesz kereken 315 esztendeje, hogy erdélyi fejedelemmé választották és felkelésének bázisa a ma Ukrajnához tartozó Kárpátalja volt. Ráadásul itt nemcsak a magyarok, hanem a ruszinok is tömegesen álltak a zászlói alá. Az Ukrajnában kialakult helyzet miatt is hasznos az emlékév, hiszen példája erőt és biztatást jelent a mindennapi nehézségek és konfliktusok megoldása során!
Ahogy a javaslat előterjesztői fogalmaztak, II. Rákóczi Ferenc a nemesség és a jobbágyság összekovácsolásával olyan társadalmi előrelépés alapjait rakta le, amely még száz évig példa nélküli volt Európában.
Mi több, hiába verték le a szabadságharcot, ahogy az előterjesztők is helyesen mutatnak rá, a szabadságküzdelmet követő szatmári béke eredményeként Magyarországot nem tudták beolvasztani a Habsburg Birodalomba, sőt, elismerték a vallásszabadságot, és visszaállították az alkotmányt, a harcokban résztvevők pedig amnesztiát kaptak.
Kevés olyan történelmi személyiségünk van, akinek megítélésében ekkora konszenzus lenne! Ráadásul példája később, nemcsak 1848-49-ben, hanem 1956-ban is ösztönzően hatott forradalmaink harcosaira. Méltán őrzik emlékét nemcsak nálunk, hanem a Kárpát-medence sok-sok településén terek, utcanevek, sőt emlékművek is.
