Az újbor megáldása, megszentelése - Farkas Zsolt atya (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Szép és nemes feladat a népi hagyományok felélesztése, ápolása. A múltat a szeretet tartja életben. A szeretetben ott rejlik a tisztelet, a ragaszkodás őseink kulturális, társadalmi, családi életének megismeréséhez, mely olyan útravalót hordoz, amit szent kötelességünk nemzedékről  nemzedékre továbbadni.

Gyökerek nélkül, múlt nélkül nincs ragaszkodás, kötődés. Nincs igazi, tartalommal teli emberi élet, gazdag hagyományokkal, íratlan törvényekkel, bölcsességgel.

Népi hagyományaikban ott él nemzeti kultúránk, az életünk, emberi tevékenységünk búja-bánata, keserűsége, de az örömünk, boldogságunk és szeretetünk is.

Egyedi és féltett nemzeti kincsünk egy isteni ajándék! Messzire jutni, élni nélküle emberi-lelki szegénység.

A szőlő, a bor a vidékek, tájak évszázados öröksége. Benne rejlik a kötődés, ragaszkodás a szülőföld, a családi otthon iránt. Ott, ahol a szőlőtő és a bor évtizedeken-századokon át  Isten áldását nyújtotta, az emberi és isteni találkozása újraéled. Az olyan szép természeti és emberi kapcsolatot, mint a szőlészet és borászat, csak egyedi barátság és szeretet tudja fenntartani. Itt, ahol az emberi és a növényi kultúra barátsága szövetségre lépett; nincs erő, mely szét tudná azt választani.

Kultúra a kultúrában, emberi barátságban. „Szépasszonynak bűvös bája, benne van a napsugárban. Beragyogja a szőlő fürtjét, isteni mosolyában megfürösztjét. Keresztet vet itt az ember, ha kenyeret és bort kóstol meg. Őseinek hitében; keresztjellel a kenyéren, áldás legyen itt e dolgos népen! A bor meg az Istenek itala, hát kell ennél nagyobb erő? Hol az ember mellett ott áll Ő! Mikor egészségre koccintunk, benne cseng jelenünk és múltunk. Ott vagyunk mi, meg jó Urunk… Hát most az egyszer jót mulassunk!”

Soha nem késő valamit újrakezdeni. Ez kiváltképpen igaz, ha népi hagyományainkról van szó. Az emberi mulasztásokat az embernek kell pótolnia.

Az Isten, a sors megadta az embernek a talentumot, mi gazdálkodunk vele.

Szent János-napi boráldás szép hagyományát kívánta feléleszteni a Csemadok Szőgyéni Alapszervezete dr. Farkas Zsolt atya és a Borlovagrend és Borbarát Társaság segítségével.

A sikeres rendezvény bebizonyította, hogy van még igény közösségek szervezésére, építésére, főleg ott, ahol vannak gyökerek, ahol egykoron több mint kétszáz hektáron folyt szőlőtermesztés, de még korábbi idők is árulkodnak jó szőlős- és borosgazdákról, pincékről.

A  Szent János-napi boráldás egyben egy elkötelezettség is, hogy egy régi népszokást életben tartsanak.