Danyi Zoltán Újévi üzenetével és Kresnye András téli fotójával indítja a 2019-es esztendőt a Gömöri Hírlap, amelynek első száma a napokban jut el minden rimaszombati háztartásba, de elolvasható és letölthető innen is.

Tizedik születésnapját ünnepelte a Via Nova ICS, ebből az alkalomból Cziprusz Zoltán sorolja a lapban az elmúlt 10 esztendő eredményeit. Bemutatkozik a lapban a Merjünk gyorsítani Klub is, amely nyolc taggal működik a városi képviselő-testületben.

Akik nem csak ábrándoznak a jövőjükről címmel öt tehetséges fiatalt, a táncos Baka Tamást (aki párjával, Farkas Orsolyával) Szlovákia legjobbjai közé tartozik; Matej Kováčt, aki tavaly érettségizett, de már több országos díjat is bezsebelt filmrendezőként; Brindzák Edot, aki vendéglősi karrierjét építgeti szorgalmasan; Szajkó Gyulát, aki Danyi Marekkal együtt Ábrándozók címmel rapegyüttest alakított, s végül, de nem utolsósorban Radics Józsefet, aki fotósként szeretne érvényesülni.

Köszönti a lap a 95 esztendős Kálmán Lászlót, aki nőgyógyászként és cserkészként is sokat tett a régióért, szólnak Mihók Ibolya posztumusz kiállításáról, a rimaszombati intézmények új gyűjteményeiről, ahogy a szépirodalom sem hiányozhat az idei első számból.

Elolvashatják Farkas Ottó mondagyanús történetét (A basa sípja), bemutatják Svetlana Bornayová Növények szimbolikáka A-J című kötetét, s az idén is folytatódik a játék a Tompa Mihály Könyvesbolttal. Az idén is közlik az érettségiző osztályok tablóját, az első számban a Kereskedelmi Akadémia és a Műszaki, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolavégzőseinek fotóját közlik. Nem hiányozhatnak a rövid képes beszámolók sem, s még egy játék: a mezőkövesdi Hajnal Hotel jóvoltából akár egy háromnapos gyógytúrát is nyerhetnek.