Kép: Pravda

Januártól egy éven át Szlovákia tölti be az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az EBESZ soros elnökségét. Az EBESZ elnöke Miroslav Lajčák (Smer-SD) szlovák külügyminiszter lett, aki január 10-én, a szervezet bécsi székhelyén ismerteti hivatalosan a szervezet prioritásait.

„Ezek a prioritások határozzák meg egész éven át a világ legnagyobb regionális biztonsági szervezetének irányultságát, mely három kontinens 57 résztvevő és 11 partnerországát tömöríti. Az elnökséget betöltő Szlovákia képviseli az elkövetkező időszakban a külvilág felé a biztonsági szervezetet,” közölte a külügyi tárca sajtóosztálya.

Az elnökség betöltése alatt az ország megközelítőleg 50 rendezvény szervezője és társszervezője lesz, melyek közel fele Pozsonyban vagy annak környékén zajlik majd. A minisztérium tájékoztatása szerint idén nyáron kerül sor az EBESZ-tagországok külügyminisztereinek kötetlen találkozójára.

„Az elnöki csúcsrendezvény 2019 decemberében várhatóan 70 nemzet küldöttségének részvételével Szlovákia történetének eddigi legnagyobb eseménye lesz”.

Szlovákiában egyúttal 12 magas szintű nemzetközi konferencia zajlik majd, többek között olyan témákról, mint az antiszemitizmus, az erőszakba torkolló szélsőségesség és radikalizálódás, a gazdasági és környezetvédelmi szempontok, a kiberbiztonság, illetve a biztonsági szektor irányítása és reformja.

Az EBESZ szlovák elnöksége alatti három legfőbb prioritása a konfliktusok megelőzése és következményeinek enyhítése, a biztonságos jövő megteremtése és a hatékony multilateralizmus,

mottója pedig az „Emberközpontú elnökség” lesz. A külügyminisztérium szerint ez a három fő terület kapcsolódik az EBESZ további aktuális célkitűzéseihez.

A tárca egyúttal felhívja a figyelmet, hogy az idei szlovák elnökség ideje alatt sok meghatározó esemény várható, többek között az ukrajnai köztársaságielnök- és parlamenti választások. A tárca ígérete szerint a szlovák elnökség igyekszik aktív, igazságos és becsületes közvetítőként fellépni a vitás kérdésekben és a párbeszédek folytatásában, és hozzájárulni ahhoz, hogy a szervezet képes legyen helytállni a 21. század realitásai közepette.

(TASR/Felvidék.ma)