Illusztráció (Fotó: digitalculture.hu)

Sok internetezőnek túlságosan nagy a digitális lábnyoma, nem biztos, hogy mindig mindent fel kell tenni a világhálóra – figyelmeztetett Ormós Zoltán internetes szakjogász az M1 aktuális csatornán.

Ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad. Részben a megosztások miatt, de még inkább azért, mert egyes szolgáltatók már automatikusan nagy mennyiségben mentenek el internetes tartalmakat.

A washingtoni Kongresszusi Könyvtár például minden egyes Twitter-üzenetet lement és eltárol korlenyomat gyanánt a jövő kutatói számára – mondta a szakember.

Sok esetben nem is a legfiatalabb korosztályra jellemző az internet eltúlzott használata, hanem a negyvenes, ötvenes korosztályra.

A tizenévesek hamarabb megtanulják, hogy ha túl sok személyes tartalmat osztanak meg magukról a világhálón, azzal később vissza lehet élni – emelte ki Ormos Zoltán.

A túl kevés közzétett tartalom viszont utalhat nagyon visszahúzódó személyiségre, akinél „nem stimmel valami” – jegyezte meg.

A szakember elmondta: ma már van lehetőség időzített posztokra is, amelyek bizonyos idő után maguktól eltűnnek a netről, így jelentősen csökkenthető a visszaélés lehetősége.

(MTI)